Hallgassa élőben!
2021. 01. 21. 06:30 | [email protected]

Bayindir – Sangare, Aziz, Tisserand, Novak – Tufan, Luiz Gustavo – Valencia, Pelkasz, Mame Thiam – Samatta. Ne csüggedjen, akinek azonnal nem ugrik be, melyik csapat futott ki az említett összeállításban a legutóbbi bajnoki mérkőzésén. Luis Gustavo sokat segít a megfejtésben, a 33 éves brazil neve ugyanis mindig előkerült, amikor arról született híradás, hol folytatja pályafutását Szalai Attila. Innentől kezdve a török SüperLig jeles képviselőjeként a Fenerbahce szinte kínálja magát. A 23. életévét tegnap betöltött ballábas védő vasárnap óta vallhatja magát a Fener játékosának, azt persze még nem tudni, meddig kell várni a bemutatkozására.

Az Ankaragücü ellen 3–1-re győztes, fent említett tizenegyből kiindulva a mi fiunknak a 30 éves cseh balbekk, Filip Novak vagy a kongói születésű belső védő, a 28 esztendős Marcel Tisserand lehet posztbeli riválisa. A korfából kitűnik: az idő Szalainak dolgozik, annál is inkább, mert négy és fél évre kötelezte el magát a 28-szoros török bajnokhoz. Vagyis egyfelől hosszabb távon számolnak vele, másrészt több pénzt látnak benne, mint amennyiért – a hírek szerint 2,3 millió euróért – elcsábították a ciprusi Apollontól. A szigetországi klubnál ennél az összegnél nagyobb értékű eladásra még nem akadt példa, azaz Szalai csúcsot döntött.

Közel sem érdektelen a fenti tény, ám az ügylet más megvilágításba helyezésének is van új eleme. Ehhez Mesut Özil személye szolgál alapként. A török származású, német világbajnok futballista szinte napra pontosan akkor kötelezte el magát az isztambuli kék-sárgákhoz, amikor honfitársunk alákanyarította nevét az egylethez. A Fenerbahce Spor Kulübü varázsa lehet, hogy miként Szalainak, úgy Özilnek is régi vágya teljesült az elköteleződéssel. Utóbbi azt mondta, gyermekkori álma valósulhat meg azzal, ha az egylet színeit viseli, míg a magyar legény úgy fogalmazott, álomszerű, hogy a Fenerbah­céhoz került. A nyolcszoros magyar válogatott védő esetében emellett az önmagába vetett hit szerepe kiemelt jelentőségű, az Arsenaltól érkezett középpályás részéről pedig a családi gyökerekhez való visszatérés adja az érzelmi töltetet.

Szalai és Özil immár azonos célokért küzd.

Ha a török játékos középen elveszíti a labdát, a magyar futballista védőként még „gyógyíthat”. A gólyák helyett a kanárik mezében, és nem síppal, dobbal, nádi hegedűvel, hanem teljes szívvel és nagy odaadással. Luis Gustavóval vállvetve.

Címkék

Hozzászólások