22°
23°
15°

Megújul és élhető is marad a nógrádi falu

A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért vehetett át díjat Varsány község vezetősége Nagypáliban a napokban. A legjobbak Zalában találkoztak a díjátadón.

A Zala megyei Nagypáliban tartott „Magyarországi Falumegújítási Díj” díjkiosztó ünnepségén képviselte Nógrád megyét Varsány vezetősége a napokban. A belügyminiszter által hetedik alkalommal kiírt pályázat legjobbjait szakmai konferenciával egybekötött rendezvényen díjazták.

Kanyó Judit, Varsány polgármestere a Nógrád Megyei Hírlap kérdésére elmondta: a fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért tíz hazai település kapott elismerést. Köztük volt Varsány is.

– Iszkaszentgyörgy a falufejlesztés legkiemelkedőbb minőségű megvalósításáért a legjobbnak minősült. Köszönettel tartozom mindenkinek, aki ehhez a szép eredményhez a mindennapi munkájával, tenni akarásával hozzájárult, és a jövőben is a fejlesztés mellett elkötelezett – mondta a polgármester. Hozzátette: a belügyminiszter, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának közreműködésével hirdette meg a pályázatot, amelynek mottója: „Átfogóan gondolkodni”.

– A pályázatot meghirdetők célja, hogy felkutassák, díjazzák, és ezzel „reflektorfénybe állítsák” azokat a közösségeket, amelyek kima­gasló és példaszerű színvonalon végzik fejlesztési munkájukat. A kiírók a példák bemutatásával, az információk cseréjével javítani kívánják a falumegújítást végző községek eredményeit, a jó példákkal kívánják elérni, hogy a falumegújítás mozgalommá szerveződjön. Ez egyszerre jelent továbbgondolást, tágabb és távlati gondolkodást. A program tartalmilag azt a tényt kívánja hangsúlyozni, hogy a döntéseknek és beavatkozásoknak messze ható következményei vannak.

Ráadásul a falu- és vidékfejlesztés olyan kihívásokkal szembesül, amelyek sem szűkös térbeli határok között, sem pedig szűk látókörű megoldásokkal nem válaszol­hatóak meg. Jelzés kíván lenni, hogy ideje a változó valóság talajára állni, és előremutató, fenntartható folyamatokat beindítani, innovatív, kreatív beavatkozásokkal.

Meg kell szólítani mindazokat, akiknek településük, térségük fejlődéséhez közük van, vegyenek részt a helyi eseményekben, működjenek közre távlatos ötletek megfogalmazásában.

A mottóval azokat a vidéki közösségeket is meg kívánják szólítani, akik együttműködési hálózatok kialakulásának szervezői, akik szomszédjaikkal településközi, térségi szövetségeket kötöttek.

A pályázatokat elbíráló Falumegújítási Szakértői Bizottság a Belügyminisztérium (BM), a Miniszterelnökség, az állami főépítészek, a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának és a Magyar Építő­művészek Szövetségének képviselőiből, összesen kilenc főből állt.

A győztest a BM nevezte az Európai Falumegújítási Díjra. A pályázati kiírásban meghirdetett elismerések mellett kiosztották a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának és a Magyar Építőművészek Szövetségének külön­díjait is.

Népművészetüket is elvitték

A Magyarországi Falumegújítási Díj nyertese Iszkaszentgyörgy (Fejér) lett. A fenntartható falufejlesztés kiváló színvonalú megvalósításáért Deszk (Csongrád), Duna­kiliti (Győr-Moson-Sopron), Nagyvázsony (Veszprém), Panyola (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Tetétlen (Hajdú-Bihar) és Varsány részesült elismerésben.
A falumegújítás több területén elért kiemelkedő teljesítményért pedig Biri (Szabolcs-Szatmár-Bereg), Csomád (Pest), Jakab­szállás (Bács-Kiskun) és Visonta (Heves) kapott díjat.
A kétnapos rendezvényen először Nagypáli község, az előző kiírás nyertese mutatkozott be. A második napon a díjátadásé volt a főszerep. Minden település saját standot rendezett be, poszterekkel, kiadványokkal, népművészeti alkotásokkal, helyi termékekkel keltette jó hírét saját falujának.

 

Kiemelt fotónkon: Nem őrzik, vagy ápolják, hanem megélik a hagyományokat a palóc faluban – Fotó: Hüvösi Csaba

Hozzászólások

Komor gyönyörűség
130 éve született Füst Milán
BL-selejtező / 2 órája
Hazai győzelemmel a második fordulóba jutott a Vidi!
A keddi visszavágó első negyedórájában egyik kapu előtt sem alakult ki helyzet, nem sokkal később azonban a magyar csapat vezetést szerzett.
sportfavágás / 3 órája
Juhász István hatodik bajnoki címét szerezte meg!
Európa-liga / 5 órája
Magabiztosan, 4-0-ra verte a macedónokat a Honvéd
Hűha! / 5 órája
Eszméletlen: ettől mocskosabb esküvői fotósorozat biztos nem készült még Nógrádban
Oláh Nikolett
F1- es technika a Balatonon / 6 órája
Mit tudnak az AC45-ösök?
Balázs Viktor
Bizalom / 6 órája
Debrecenben épül a Krones AG első Németországon kívüli európai gyára
egy balhé vége / 7 órája
Milliókat követelt, aztán peren kívül megegyezett volt menedzsereivel Johnny Depp