10°
16°

Lelkigyakorlat híveknek

Hamvazószerdával kezdetét vette a nagyböjt időszaka, amely a szombatokkal együtt 40 hétköznapot jelent húsvétig, a keresztények legnagyobb ünnepéig.

Ezen idő alatt sokan a húsevésről mondanak le, de akadnak olyanok is, akik másról.

Hamvazószerdán a bűnbánat jeleként Mátraverebély-Szentkúton is a virágvasárnapi barkák hamujából rajzoltak keresztet a szentmisén a hívők homlokára. Mindezt azzal a szándékkal tették az atyák, hogy mindenki tartson bűnbánatot: „Emlékezz ember, porból lettél és visszatérsz a porba!”. A nagyböjt felkészülés a húsvétra, amikor is megünnepeljük, hogy örök életet kaptunk, ugyanis Jézus legyőzte a halált.

– A gyermekek ákom-bákom rajzához szoktam hasonlítani a mi igyekezetünket is. Gondoljunk csak bele, hogy a szülők mennyire tudnak örülni ennek a végtelenül egyszerű műnek, mert tudják, ennyi telik a gyerektől, és azt szíve szeretetéből adja. Az egyház is arra kér bennünket, hogy kifejezzük a viszontszeretetünket. Csak annyiról mondjunk le, amennyiről tudunk, és amiben benne van a szeretetünk, mert Jézus is az életét adta értünk – mondta lapunknak Bán Jónás.

A kegyhely ferences atyája hozzátette: Mátraverebély- Szentkúton is lehetőség van az elcsendesedésre, sőt, az ünnep lényegét, titkát is jobban megértheti az, aki hajlandó kiszakadni egy kicsit otthonról és részt vesz a ferencesek által szervezett lelkigyakorlaton, április 18. és 21. között. Ezen napok ugyanis az elmélyülést, a misztikum teljesebb átélését, a szeretetre való ráhangolódást segítik majd.

 

Hozzászólások