Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Csak az élet írhat ilyen sztorit: öngyilkosok akartak lenni, sorozatgyilkos végzett velük

Egy japán férfi kilenc embert ölt meg, mindent beismert.

Halálbüntetés kiszabását kérték az ügyészek Japánban arra a férfira, aki 2017-ben kilenc embert gyilkolt meg, majd holttestüket feldarabolta és a lakásán tárolta.

A 30 éves Siraisi Takahiro beismerte tettét, bűnösnek vallotta magát, és szerdán a bíróságon azt mondta, arra számít, hogy halálra ítélik.

„Beismerem, hogy mit tettem, és elfogadom a rám kiszabott büntetést” – fogalmazott.

Ügyvédei ennek ellenére enyhébb büntetést próbálnak meg elérni.

Azzal érvelnek, hogy a férfi áldozatai mind olyanok voltak, akik öngyilkossági szándékukat fejezték ki a közösségi médiában, ez alapján választotta ki őket.

Siraisi Takahiro nyolc nőt és egy férfit fojtott meg és darabolt fel 2017 őszén. A nőket a vád szerint szexuálisan is bántalmazta. Legfiatalabb áldozata 15, a legidősebb 26 éves volt.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szomorú évforduló
Vajna Timi soha nem látott fotókkal emlékezett a 2 éve elhunyt Andy Vajnára
Kincs / 16 perce
Friss felmérés: az európaiak kettő vagy több gyereket szeretnének
A visegrádi országokban az európai átlag fölött van a tervezett gyerekszám.
Kosárlabda / 36 perce
Egy irányba kell húzniuk a tarjáni kosarasoknak
NMH-összeállítás
évforduló / 1 órája
Különleges online koncertet adtak megyénk Junior Prima díjasai
P. K.
felbecsülhetetlen érték / 1 órája
Szívbajt kaptak a régészek – Irénke egy 2300 éves kelta edényt használt virágcserépnek Dombrádon
aggasztó / 1 órája
Rekordalacsony volt a születésszám tavaly Franciaországban
transzatlanti ügyek / 1 órája
Repesve várják Bident Brüszellben
3 napos kúra / 1 órája
Villámdiéta: heti 2 kg-ot dobhatsz le ezzel a turmixszal