Hallgassa élőben!
Fotó: tv2

Tizenöt kilót fogyott Gáspár Zsolti: olyat tett, amit 46 éven át soha

Gáspár Zsolt megelégelte, hogy súlyfeleslegének köszönhetően a mozgás is nehezebben megy számára, így komoly fogyókúrába kezdett. A változás már szemmel látható rajta, tizenöt kilónak intett búcsút.

Az utóbbi időben egyre többen fogynak orvosi beavatkozásnak köszönhetően, Gáspár Zsolt mégis úgy döntött, megmutatja, segítség nélkül is meg lehet csinálni.

Nincs semmi titok, megváltoztattam az étkezési szokásaimat. Az idei Farm VIP forgatásnak már mínusz 15 kilóval vágtam neki. Két és fél hónappal ezelőtt komoly diétába fogtam, nagyon megválogatom, hogy mit eszem

– kezdte a Borsnak Zsolti.

Vegetáriánus vagyok évek óta, mégis kicsit elszaladt velem a ló. Most olyan dologba is belevágtam, amit negyvenhat éven át sosem csináltam, minden nap gyalogolok. Bánom, hogy az utóbbi években nem figyeltem erre oda. Most már érzem a fogyást, mert sokkal könnyebben megy a mozgás is, a teherbírásom is rengeteget javult. Korábban bírok felkelni és másképp látom a világot – mesélte büszkén.

Fotó: tv2

A TV2 sztárja bár választhatta volna az egyszerűbb utat is, ő mégis másképp döntött.

Nincs semmi különösebb titok. Három élelmiszert iktattam teljesen ki az étrendemből: a lisztet, a tésztát és a kenyeret. Érdekes, mert már annyira megszokta a szervezetem, hogy rá sem bírok nézni, pedig korábban el sem tudtam volna képzelni az étkezést nélkülük. Sőt, cukrot sem fogyasztok. Itt a Farm VIP forgatásán is nagyon jókat ehetünk, de rólam külön gondoskodnak, salátákat, gombákat és kevésbé zsíros sajtokat eszem – mondta a lap érdeklődésére.

Szeretnék tovább fogyni, erősödni, hogy minél könnyebben tudjak mozogni. Korábban a lépcsőzés is nehezemre esett, most már néha szaladni is szoktam

– mesélte nevetve a Farm VIP gazdája.

Fotó: tv2

Zsolti számára az a legmegdöbbentőbb, hogy ruhaméretben is óriási változást ért el.

Sokkal könnyebben tudok nadrágokat és pólókat vásárolni. Magam is meglepődtem, amikor már a 33-as méret is jó volt rám, míg korábban 40-es nadrágokat hordtam. Boldog vagyok, hogy ilyen szépen haladok, bár az is igaz, nagyon nehéz volt megszokni az életmódváltást. Feleségemnek is rengeteget köszönhetek, mert figyel az étkezésemre, nekem mindig külön főz.

Dosszié

Hozzászólások

fejtörő Nool
5+1 kép a múltból – Felismered a régi nógrádi vendéglátóhelyeket?
Felvonulás / 2 órája
Ellentüntetők között, saját maguknak parádéztak a pécsi Pride résztvevői
A szervezők a sajtónak kétféle belépőkártyát osztogattak: az egyiken a „média”, a másikon a „független média” felirat szerepelt.
vadító / 3 órája
Micsoda dekoltázs! Talán ez Metzker Viki legszexibb fotója
Kínos hallgatás / 4 órája
Karácsony meg sem tudott szólalni, amikor az őszödi beszédről kérdezték (videó)
díjazás / 4 órája
Megyenap: elismeréseket adtak át a salgótarjáni ünnepi közgyűlésen
Nool
Régészet / 4 órája
Százhúszezer éves múltra nyúlhat vissza a ruhakészítés
Vérbe fojtott köztársaság / 5 órája
A 2006-os tüntetéseket bemutató vándorkiállítás indult útjára
Épített örökség / 5 órája
Kívül-belül felújították a bodajki kastélyt (videó)