Hallgassa élőben!

Idén is megrendezték a II. Szondi Várfutást Drégelypalánkon

A Drégelyvár Alapítvány idén is megrendezte a Szondi Várfutást a közelmúltban Drégelypalánkon. A három kilométeres Apród rohamban tizenegyen, míg a nehezebb Vitéz rohamban tizenheten méretették meg magukat.

A fennállásának 30. évfordulóját ebben az évben ünneplő Drégelyvár Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a történelmi hagyományápolás segítése céljából hozta létre a Szondi várfutást. Pásztor Ildikó az alapítvány kuratóriumi tagja elmondta, hogy a Szondi Várfutásnak a történelmi múltidézés, valamint a Szondi kultusz életben tartása a célja. Az alapítvány múlt szombaton immár második alkalommal rendezte meg a Szondi Várfutást Drégelypalánkon.

– Ezen a futóversenyen nem annyira a táv, hanem inkább a terep jelenti az igazi kihívást. A vár megközelítés olykor meredek részeken történik – mondta el lapunknak Pásztor Ildikó. Hozzátette: – Mindkét futam a helyi művelődési ház udvaráról, az Északi Szabad Hajdúk Hagyományőrző Egyesület vitézei által eldördült lövés után indult tizenöt perces eltéréssel. Az Apród futam volt a rövidebb. A három kilométeres szakasz még a kezdő futók számára is teljesíthető volt, hiszen részben aszfalton, részben földúton és kisebb emelkedővel zajlott egészen a Sáfer-kútig. A Vitéz rohamban résztvevők Drégely várát rohamozták meg. Így nekik már erdei terepen és hegynek fölfelé is kellett futniuk, illetve a háromszáz méteres szintemelkedéssel is meg kellett küzdeniük.

Az Apród futamra tizenegyen, a Vitéz rohamra tizenheten neveztek. Köztük voltak amatőrök, akik a nemes cél miatt bevállalták a három kilométert, illetve sportklubok versenyzői is, akik kimondottan a futás és a teljesítmény miatt érkeztek.

A Sáferkúti forrásnál Rigó Dávid, Drégelypalánk község polgármestere és Kovács Dávid, a Szondi vitézei Hagyományőrző csapat vitéze adta át az érmeket. A várban Lukács Ákos, a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központ tárlatvezetője, valamint Teszáry Hanga, a Drégelyvár Alapítvány kuratóriumi tagja fogadta a versenyzőket. Petsuk Zoltán elsőként, huszonöt perc alatt ért fel a várhoz.

– A futás után közös ebéddel vártuk a Művelődési Házban a résztvevőket. Az eredményhirdetést pedig később a Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban tartottuk meg, ahol Dombai Gábor, az alapítvány elnöke adta át a díjakat és gratulált a győzteseknek – mondta Pásztor Ildikó, aki szerint a futókat lenyűgözte a gyönyörű táj, valamint a beszámolók alapján többeket megérintett a történelmi múlt felidézése.

II. Szondi Várfutás versenyeredmények:
Vitéz roham – Drégelyvár:
Abszolút férfi- 6 kilométer:
1. Petsuk Zoltán 00:25:00
2. Csrepes Márton 00:26:00
3. Kozsa Kornél 00:32:30
Abszolút nő- 6 kilométer:
1. Pesek Diana 00:32:00
2. Fehér Zita 00:37:00
Apród roham- Sáferkút:
Abszolút férfi- 3 kilométer:
1. Németh Dániel 00:13:28
2. Németh Bendegúz 00:13:29
3.Németh Bence 00:13:30
Abszolút nő- 3 kilométer:
1. Által Odett 00:20:27
2. Domokos- Bánár Renáta 00:23:43
3. Czelhalló Attiláné 00:24:10

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A legfinomabb diós és mákos bejgli

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókuszkocka, ami nem száraz hatású
techcégek
Váratlanul lemondott a Twitter vezérigazgatója
Labdarúgás / 34 perce
Messi hetedszer kapta meg az Aranylabdát
A 34 éves csatár Robert Lewandowskit előzte meg a szavazáson.
Környezetvédelem / 1 órája
Megnyílt a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó
Változó étrend / 2 órája
Rénszarvasra vadászó jegesmedvét filmeztek le a Spitzbergákon
fantasztikus / 2 órája
Bombázó! Megmutatta lélegzetelállító dekoltázsát Gelencsér Timi
Második forduló / 2 órája
Súlyos vereség a franciáktól a férfi kosárlabda vb-selejtezőn
véradó / 3 órája
Díjjal ismerték el a tarjáni véradót, aki már több száz életet mentett meg
Gulyás Edina
Shakespeare klasszikusa / 3 órája
A Hamlet bemutatójára készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház