Gyarmati Fradi-verés a „Loksi” pályán

Dávid Róbert vezetőedző hagyományos precizitásában azért nem jutott ekkora szerep a Fradinak, csupán egy lényeges állomásnak tekintette a kijelölt úton, és erre is készítette fel a fiait. Alig pihenhetett a csapat az újévünneplés után, már január harmadikán munkába álltak, gyakorlatilag az előző szezonhoz igazítva ugyanúgy zajlott az alapozás, a téli körülmények figyelembevételével hol a szabadban, hol a sportcsarnokban, és nagy hangsúlyt fektettek a vitamindús táplálkozásra is.

Így érkezett el a mindenki számára óriási élményt jelentő február tizenegyedike. Mivel a Nagyligeti Sporttelep gyepszőnyegét a későbbi bajnoki ütközetek fényében kímélni kellett, az MNK legjobb 16 közé jutásért zajló rangadó helyszínéül a Lékai utcai („Loksi”) pályát jelölték ki. A hétköznapi kora délutánon az üzemi vezetők jóindulatának köszönhetően négyezer néző szorongott a havas játéktért körbeölelő korlátsor mögött, ami a viszonylag szűk területen hatalmas zsúfoltságot jelentett, még a szomszédos házak kertkapuiban és a kerítéseknek támaszkodva is sokan figyelték a mérkőzést.

A két csapat ilyen összeállításban feszült egymásnak. BSE: Baár – Pribeli, Rob, Hornyák, Lajkó – Trubin (Lucska), Jelen, Erdélyi, Hugyecz – Kovács, Szedlák. FTC: Hajdú – Tepszics, Bálint, Rab, Vépi – Martos, Ebedli, Mészöly – Szokolai, Nyilasi, Pogány (Magyar). A Fradi tizenegye hűen tükrözi, egyáltalán nem vették félvállról a vetélytársat, hiszen szinte a legjobb csapatukkal jöttek el Nógrádba.

Bár a városi sportfelügyelőség dolgozói a kezdésre alaposan letakarították a hóval borított felületet, így is rendkívül csúszós maradt a fű. A Nógrád korabeli tudósítása szerint a játékon egyáltalán nem látszott meg az osztálykülönbség (az FTC akkor 2. helyen tanyázott az NB I.-ben), sőt a hazaiak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. Közel tíz perc volt hátra a találkozóból, amikor Hajdú kapujától mintegy húsz méterre szabadrúgáshoz jutott a BSE. Megtévesztésként Jelen és Kovács egyszerre futott neki, utóbbi vállalkozott a feladatra, és jobb külsővel kanyarintott, nagy erejű lövése a sorfalon megpattanva vágódott a bal alsó sarokba. A hátralévő időben a Ferencváros mindent megtett az egyenlítésért, de Nyilasiék nagy akarata görcsösségbe ment át, a gyarmatiak szívósan védekeztek, és a kék-fehérek megnyerték a mérkőzést.

A két hét múlva rendezett visszavágón aztán az FTC nem kegyelmezett. Huszonhárom percig tartotta a lépést az NB II.-es gárda, végül 6–2-re nyertek az Üllői útiak, de minden dicséretet megérdemelt a helytállás és az a két találat, amit Kovács és Balázs J. szerzett.

Ezek után jöhetett a bajnokság. A Volán SC elleni idegenbeli nyitányt a Czabán Samu téren Palotai Károly vezette, a lelátón pedig ott nézelődött egymás mellett Grosics Gyula és Szepesi György. Láthatták, amint a vendégek védelme hatvanöt percen keresztül óraműszerűen működött, Baár bravúrt bravúrra halmozott a kapuban, de aztán kiütközött a fáradtság, és Bene, majd Szakál góljaival nyert a bajnokesélyes társaság. A papírforma-vereséget követően szép győzelmek következtek, előbb a dr. Páncsics Miklóst soraiban tudó Budapesti Építők kullogott haza Balassagyarmatról egy 2–0-s zakóval, majd az otthon veretlen Budafoki MTE ellen nyertek, hátrányból fordítva. Nem sokkal később a SZEOL AK sem bírt a gyarmatiakkal, Kovács már az első percben sógora, Szedlák beadását juttatta a hálóban, majd újra ő volt eredményes. Hasonlóképpen a Ganz-Mávag ellen is Kovács nyitott, később Hugyecz folytatta, és a két 2–0-s siker után az ötödik helyre csimpaszkodott fel a BSE.

Ez lett a csúcs, mert április közepétől leszállóágba került a társaság, bosszantó hazai vereségek kísérték az utat, míg az utolsó három fordulóban pontot sem gyűjtöttek, így zártak a 11. helyen.

A statisztika szerint az első NB II.-es idényben mind a 36 mérkőzésen pályára lépett Rob és Hornyák, egyszer hiányzott csak Pribeli, Lajkó és Kovács, ami azt mutatja, hogy a védelem volt a legbiztosabb pontja a balassagyarmatiaknak. A házi gólkirály 15 találattal Kovács lett. Ősszel és tavasszal megközelítőleg hasonló teljesítményt nyújtottak, az idény első felében 19, a másodikban 17 pont került a tarsolyba.

Dávid Róbert összegzésében kifejtette, a támadó harcmodoruk nem minden esetben vált be, mert ha az ellenfél sündisznóállásba vonult, az egyéni kezdeményezőkedv is csökkent. Hazai környezetben határozottabb játékkal kirukkolva, előrébb is végezhettek volna a Középcsoportban. Külön említést tett a fiatalokról, kiemelve a 17 éves Oláh Miklóst, aki biztatóan mutatkozott be a felnőttek között.

(folytatjuk)