Labdarúgás

2019.08.05. 16:50

A tarjáni játékos és edző élete összeforrt a futballal

Balogh Tibor

– Hol és mikor kezdődött a futball iránti szereteted?

– Messzire kell visszaemlékeznem, több évtizedre, de most is pontosan előttem van a múlt. Békéscsabáról származom. Elsős iskolásként Vasas Mihály és Palotai Károly vitt bemutatni Korányi I. Lajos bácsinak (a Ferencváros vb-döntős jobbhátvédje, 1938 – szerz.), aki foglalkozott velem. Mai napig nagy élmény számomra a Békéscsabai Előre pályaavatója, amelyre 1952 májusában volt. A Bp. Honvéd látogatott el hozzánk, s én Puskás Öcsi bácsi kíséretében vonulhattam ki a pályára. Ma is őrzöm a tőle kapott ezüst ötforintost.

Boldvai Gyula (balra) és Pálmai József 1963-64-ben a Gyöngyösi Honvédban is játszott együtt

– Hogyan kerültetek Salgótarjánba?

– Édesanyám 1942 nyarán három hónapos terhes volt velem, amikor apámat behívták katonának, majd ősszel eltűntnek nyilvánították őt. Már iskolás voltam, amikor váratlanul hazajött Szibériából. Apunak távozni kellett a megyéből, lehetőleg messzire. Salgótarjánba 1955. augusztus 1-jén érkeztünk.

– Miként alakult a pályafutásod?

– A salgótarjáni Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulójaként Nagy Sándor egyengette utamat, de a Petőfi Sándor iskolából Rákóczy István testnevelő is nagyon szeretett. Budapesten, a margitszigeti Úttörőstadionban, Salgótarján néven 1956-ban játszottuk az országos diákolimpiai focidöntőt a Szegeddel. Az eredmény 3:3 lett, hosszabbításban nem született találat, így holtversenyt hirdettek, mindkét csapat első lett. Hat góllal én lettem a gólkirály. Kocsis Sándor és Budai II. László adta át a keret tagjainak (Aczél, Rusznyák B., Mikus, Újj J., Ménich I., Balázs, Kolmayer, Nyerges, Csabai, Dancsák, Boldvai Gy., Berta) a díjakat. Ez is felejthetetlen élmény a mai napig. Aztán az St. Petőfi SC-ben játszottam 1957. július 1-jétől, Gótai Gyula volt az edzőm az ifjúsági csapatnál, s a megye legjobbjának választottak 1958 májusában. Közben Szűcs Gyuri bácsi 1957. december 10-én eljött a lakásunkra, elmondta a szüleimnek elképzeléseit az SBTC-vel kapcsolatban. A jövőt illetően új csapatkialakításban gondolkodott, s a Zólyomi, Krajcsi, Boldvai II. Gy. támadósort tervezte, mögöttük a Szojka, Vasas, Menczel, Taliga felállással. Közölte édesapámmal azt is, hogy László bátyám teljesítményével elégedett, de Agócs Lajos és Oláh Dezső elsőbbséget élvez, így Vékony Emilt és őt elengedik a Seséhez.

– Mindezt fél év huzavona követte, majd irányított igazolással az SSE csapatához kellett menned 1958. július elsején.

– Az SKSE csapatával kétszeres bajnok voltam (1961–62, NB III., Északi csoport, 1965, NB III., Északi csoport – szerk.). Szívesen emlékszem vissza a Libus – Kovács, Vékony, Boldvai I L., Havasi, Kirisics, Pálmai, Zólyomi, Czuder, Boldvai II. Gy., Rozgondi összeállítású csapatra, amely úgy gondolom, hogy az egyik legerősebb volt, amikor a Sesénél játszottam. Időközben a katonaság alatt a Gyöngyösi Honvéddal megyei I. osztályban elsők voltunk (1962–63). A Sese után 1966-tól játszottam még a Mizserfai Bányász, majd 1968-tól az St. Bányagépgyár és 1970-től az St. ZIM csapatában, ahol 1975-ben fejeztem be az aktív játékot. A pályafutásom alatt összesen harmincötszörös megyei és területi ifjúsági válogatott voltam, de tagja voltam a magyar ifjúsági csapatnak is. Megyei felnőtt gólkirály is voltam, az 1970–71-es évadban, 24 góllal.

– Aktív játékosként ismerkedtél meg az edzői pályával.

– Igen. Tisztelettel adózom Dávid Róbertnek, aki sokat segített, míg Szabó Gézától a gyakorlati ismeretet sajátítottam el. Az St. Bányagépgyár serdülőcsapatánál kezdtem edzőként a hatvanas évek végén, ahol többek között felfedeztem ifj. Mohácsi Lajost is. Ezután az SBTC serdülőcsapatával 1974–77 között a Salgó Kupákon szerepeltünk, szép eredményekkel. Olyan tehetségek kerültek ki a kezem alól, mint például Pintér Attila, Garai Csaba, Tolnai Csaba, Németh Csaba, Taliga Attila és Langár Tamás. Jóakaróimnak mindez bántotta az önérzetét, sikerült elintézniük, hogy ne edzősködjem. Ez nekem elég volt, így azonnal elfogadtam az Apci Vasas felkérését 1977 nyarán, s csaknem harminc évig távol maradtam Nógrádtól.

1958 májusában a megye legjobb ifjúsági játékosának választották

– Mi történt ezen idő alatt?

– Apcon jó csapat jött össze a megyei I. osztályban: 1977–78-ban a 6., míg 1978–79-ben a 4. helyen végeztünk. Aztán 1979 nyarán jött az Egri SE szerződése, ahol pályaedző voltam a felnőtteknél, olyan edzőkollégákkal, mint Bánkuti László, Szentmarjai Tibor és Csank János. Az együttes 1984-ben első lett az NB II.-ben, így az 1984–85-ös évadban az élvonalban szerepeltünk, igaz ki is estünk. Az egri pályaedzőség mellett Bélapátfalva NB III.-as csapatának is edzője lettem, 1981–83 között. Majd 1986 nyarán kineveztek az Egri Lendület női NB I.-es csapata élére. 1986–87 és 1987–1988-as évadban is negyedikek, s vidék legjobbjai lettünk a 10 csapatos mezőnyben, mellette több nemzetközi tornán is sikeresen szerepeltünk. Aztán 1989-től térdsérülésem miatt néhány év kiesett, majd 1993–95 között újra – az akkor már az Egri Freddy Lendület – edzője voltam, s ’95-ben a kétcsoportos bajnokság 2. csoportjában a második helyen zártunk. Akkoriban Egerből olyan játékosok voltak válogatott kerettagok, mint Nagy Dóra, Vajmi Csilla, Szabó Ilona, Lubai Mónika, Dalka Erzsébet és Gál Rozália, amire rendkívül büszke vagyok. Aztán később fél évig az FC Eger 14 és 15 évesekből álló fiú- együttesével foglalkoztam. 2000 elején újra elvállaltam az NB I.-es egri felnőtt női csapat irányítását, ugyanis a korábbi évek, amit mellettük töltöttem, életem egyik legszebb időszakát jelentették.

– Salgótarjánba 2005 nyarán tértél vissza, s gyerekekkel foglalkoztál.

– Igen, Horváth Gyula kérésére a Salgótarjáni Sportiskola Egyesületnél dolgoztam. Elsőként egy évet vállaltam, de 2010 elejéig edzősködtem. Az egyesületnél 1992-es korosztállyal négy, az 1999–2000-rel hét, míg a 2000-essel huszonhárom tornagyőzelmet arattunk.

– Ki vitte tovább a habitusodat, edzői hitvallásodat tanítványaid közül?

– Nagyon könnyű a válasz, de felelősségteljes is egyben. Én minden játékosomért tűzbe mentem. Ha nevet kell említenem, az SBTC-nél Pintér Attila volt. Ő az, aki állandóan kérdezett, meghalt a győzelemért. Ezt edzőként is folytatta.

– Mit adott neked az élet, ezen belül a sport?

– Életem egy gyönyörű sportág szeretetével párosult. Rengeteg barátot szereztem, ismert ember lettem. Az őszinteség, becsület, igazmondás lételem volt számomra. Mindez nem talált mindig megértésre más gondolkodású embertársaim körében. Akinek tudtam, vagy tudok, igyekszem mindig segíteni. Segíteni viszont csak akkor lehet, ha azt valakik igénylik, netán kérik. Erre egyetlen recept van, és lesz a jövőben is. Ezt becsületes, tisztességes munkának hívják. Másban nem hiszek, nekem ez az életfilozófiám.

Boldvai Gyula salgótarjáni otthonában a pályafutása során gyűjtött relikviái egy részével
Fotó: H.M. / NMH

– Hogyan telnek napjaid?

– Még ma is dolgozom. Járok Egerbe a fiamhoz, lányomhoz és a két szeretett unokámhoz. Felemelő érzés, amikor barátokkal, ismerősökkel találkozom, s egy egészséges nosztalgiázásba kezdünk. A baj csak az, hogy egyre kevesebben vagyunk. Ezúton szeretném még megköszönni azon fociszerető barátaimnak a jóságát, akik megtiszteltek bizalmukkal, s segítőkezet nyújtottak felém életszemléletem megvalósításához.

Névjegy

Boldvai Gyula 1942. december 10-én született Békéscsabán.

Posztja: támadó.

Klubjai: Békéscsabai SC, Salgótarjáni Petőfi, SSE (SKSE), Gyöngyösi Honvéd, SKSE, Mizserfai Bányász, St. Bányagépgyár, St. ZIM.

Edzőként: Bányagépgyár (serdülő), SBTC (serdülő), Apci Vasas, Egri FC, Bélapátfalva, Egri Lendület (női csapat), Egri FC (serdülő), Salgótarjáni Sportiskola Egyesület.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában