Az aktivisták 168 hátrányos helyzetű, illetve zsákfalvakban és szegregált városrészekben segítettek, és több mint 32 ezer embert értek el és szólítottak meg.
A helyi Gyerekesély Program munkatársai téliruha-gyűjtést szerveznek. A kinőtt, megunt, már nem hordott, de még jó állapotban lévő, használható meleg ruhadarabokat várják.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatásával már hónapok óta tart a legszegényebbek életminőségének javítására irányuló munka Mátraverebélyben. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által felügyelt felzárkóztató program pedig a közelmúltban
Félidejéhez érkezett az a hároméves program, ami az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázati támogatásával folyik Ecsegen. A községben a szegénytelepen lakók életkörülményeinek javításán dolgoznak már hónapok óta.