elhivatottság

2021.10.12. 07:00

A megkülönböztetés ellen küzd a magyargéci roma kisebbségi önkormányzat elnöke

A településen nincs ellentét a romák és a nem romák között, ezért dolgozik a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke.

Szenográdi Ferenc

Rácz Norbert, a Magyargéci Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke

Forrás: NMH

Fotó: Sz. F.

– A helyi kisebbségi önkormányzat tagjai és én is azért dolgozom, hogy jó kapcsolat alakuljon ki a roma nemzetiségű és nem roma lakosság között. Azt mondhatom, hogy nincs ellentét. Persze kisebb súrlódások tapasztalhatók, de nem ez a jellemző – vélekedett Rácz Norbert, a Magyargéci Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

Hozzátette, a helyi önkormányzattal és a civil szervezetekkel is jó kapcsolatot ápolnak. Aktívan részt vesznek a közösségi életben. Igaz, a tavalyra betervezett programjaik nagy része a pandémia miatt elmaradt. Idén viszont megtartották a hagyományőrző kulturális roma napot, ami jól sikerült. A rendezvényen a gyermekek ingyen használhatták az ugrálóvárat és az egyéb szórakoztató játékokat, emellett vattacukrot és jégkrémet is kaptak. A tanév végén szintén megjutalmazták a jó tanuló roma gyermekeket, karácsony és mikulás alkalmával pedig ajándékcsomagokkal kedveskednek a gyermekeknek. A ballagó óvodások már az iskolában is használható felszereléseket kapnak tőlük. Lehetőségeihez mérten igyekeznek segíteni a halmozottan hátrányos helyzetű családokat.

Rácz Norbert, a Magyargéci Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke
Fotó: Sz. F. / NMH

Az elnök elmondta, hogy jó kapcsolatot ápolnak a Megyei Roma Kisebbségi Önkormányzattal, valamint az Országos Roma Önkormányzat képviselőivel is. Pályázatok írásában kapnak tőlük segítséget, továbbá több közös programot is szerveznek a közreműködésükkel. A nehéz sorban élő családok részére ruhaneműt, cipőt biztosítanak.

Rácz Norbert utalt rá, hogy egy tánccsoportot szeretnének alapítani, amelynek révén jobban be lehetne kapcsolni a roma lakosságot a község kulturális életébe. Az elnök mint egyéni vállalkozó is segíti a helyi roma családokat. Hat éve azzal a céllal hozta létre a kulturális és sportegyesületet, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára sportolási lehetőséget biztosítsanak. Az egyesületnek jelenleg 45 tagja van, s különböző korcsoportokban részt vesznek a labdarúgótornákon.

– Azért tartom fontosnak az egyesületet, hogy valódi, értékteremtő közösségi életet biztosítsunk a gyermekek számára, hiszen a sportnak megvan a maga közösségi és egyéniségformáló szerepe. A gyerekek megtanulnak alkalmazkodni egymáshoz, és szabadidejüket nem lófrálással, cigarettázással töltik az utcán, hanem egészséges sportolással. Amikor labdarúgótornákra megyünk, a feleségem minden gyermek részére elkészíti a tízórai csomagot.

Rácz Norbert mint építési vállalkozó 15–20 roma számára biztosít munkalehetőséget.

– A Roma Kisebbségi Önkormányzat velem együtt azon van, hogy ahol csak tudunk, segítsük a hátrányos helyzetű családokat, programokat biztosítsunk az embereknek, bekapcsoljuk őket a közösségi életbe. Mindig azon fáradozunk, hogy a roma és a nem roma családok egymást megértve éljenek községünkben. Célunk, hogy az embereket ne a származásuk alapján ítéljék meg, hanem a munkájuk, az életvitelük alapján – vélekedett Rácz Norbert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában