Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Így történt a legfelkavaróbb magyar túszdráma: koleszos lányokat ejtettek túszul

A Kádár korszak közepén a laktanyaparancsnok két fia elhatározta, betör a balassagyarmati lánykollégiumba, túszokat ejt, és az így kikövetelt pénzzel és helikopterrel külföldre disszidál. A terv tragédiához vezetett.

1973. január 7. és 12. között a balassagyarmati Geisler Eta Középiskolás Leánykollégiumban a felfegyverkezett Pintye András és testvére, László húsz lányt ejtett foglyul – írja a Bors.

A két fiú a közeli laktanya parancsnokának fia volt, ezért könnyen be tudta szerezni a túszejtésnél használt gépfegyvereket. A lányok közül az elején hatan kiszöktek a WC ablakán, néhány nap múlva pedig még egy lányt kiküldtek ivóvízért, és ő sem ment vissza. Egyikük pedig kiugrott az ablakon.

A helyzet nagyon komoly volt, mert senki sem volt biztos abban, hogy a fiúk, akik Amerikába akartak szökni, nem nyitnak-e tüzet a bent maradottakra. Ráadásul akkoriban még nem voltak túsztárgyalók, így a helyi kórház pszichiáter főorvosa, Dr. Samu István tartotta velük a kapcsolatot.

Olyasvalaki kellett, akitől nem félnek, viszont várnak valamit a közvetítésétől. Két napig járkáltam ki-be, vittem a hírt, hoztam nekik ennivalót a táskámban. Azt utólag tudtam meg, hogy egy rádióleadó is be volt téve. Mindent hallottak, amit beszéltünk

– emlékezett vissza a professzor.

Geisler Eta Középiskolás Leánykollégium, Balassagyarmat
Fotó: NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR – NOGRADARCHIV.HU

A rendőrök és a titkosszolgálat munkatársai a kollégiummal – amelynek második emeletére zárkóztak be a túszejtők – szemközt, a városháza épületéből irányították az öt napig tartó akciót. Az épületre egyébként a fiúk többször is rálőttek.

A Pintye testvérek a végletekig hittek abban, hogy teljesíteni fogják a követeléseiket, ezért nem adták fel. Az elbeszélések alapján pedig az is lehetséges, hogy nem szerették volna a lányok előtt megadni magukat, mert az ciki lett volna – számolt be kutatásairól Hatala Csenge író, akinek csaknem 40 év után sikerült megszólaltatni a túszokat. Könyvet is írt az esetről Hírzárlat címmel.

Az egyik mesterlövész-állás – Balassagyarmati túszdráma, 1973
Fotó: NÓGRÁD MEGYEI LEVÉLTÁR – NOGRADARCHIV.HU

A rendőrség és a katonaság napokig csak tétovázott, ami a helyi pártvezetést is aggodalommal töltötte el. A városban élők körében a Pintye fiúk korábbi üzelmei miatt lincshangulat alakult ki, így végül valamit lépniük kellett.

Ráadásul az elbarikádozott szobában is egyre szörnyűbb állapotok uralkodtak. A lányokat az idősebb fiú folyamatosan félelemben tartotta, nem engedte ki a szükségleteik elvégzésére, alig kaptak enni, sőt volt olyan, hogy órákig a falnál kellett térdelniük.

Miután a rendőrség kihozta az egyik lányt az épületből, Pintye András őrjöngött, és onnantól még kegyetlenebbül bánt a túszokkal. Azt hitte, az öccse összejátszik velük ellene, ezért már néhány lány megölését tervezte.

Január 12-én, pénteken délben – amikor a fiúk legújabb fenyegetései szerint megkezdődött volna a lányok kivégzése – az épület előtti téren egy adott jelre zajkeltésbe, mozgásba kezdtek az odarendelt munkásőrök és karhatalmisták. Egy teherautót indítottak be, járatták a kocsit, hátha a túszejtők kinéznek az ablakon, hogy mi történik – akkor pedig a mesterlövészek lelőhetik őket – idézi fel a történteket az Origo.

A rendőrség kihívta Lászlót a folyosóra, hogy tárgyaljanak. Mielőtt kiment volna, még odaszólt Andrásnak, a bátyjának, hogy ne menjen az ablak közelébe. András azonban egyszer csak az ablakhoz lépett, mire egy mesterlövész végzett vele. Azonnal meghalt. A lányok elhúzták az ajtó előtti torlaszt és kimenekültek, László pedig kidobta a fegyvereket az ablakon, és megadta magát a hatóságoknak. A boncolási jegyzőkönyv szerint az idősebb túszejtőt a jobb kezén, a hasa jobb oldalán és a mellkasán érték a lövések.
A túszdráma végén a lányok alultáplált és kissé kiszáradt állapotban kerültek kórházba. Többeknek komoly emésztési és idegrendszeri problémái voltak.

Lászlót a kollégium folyosóján tartóztatták le, 11 évet kapott. Hosszú büntetéséből 1984. április 12-én, azaz 11 év és 3 hónap után feltételesen szabadult.

A bíróság az ügyben Pintye Lászlón kívül még négy vádlottra rótt ki ítéletet – ők tudtak a testvérek tervéről. A legsúlyosabb 4 év letöltendő szigorított börtön, a legenyhébb 8 hónap fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztés volt.

Az eset után az egész családot elköltöztették. A katona apuka rangjelzését megtarthatta ugyan, de nevet kellett változtatnia. Soha többé nem térhettek vissza a városba. A már más néven élő László azt mondta, ma már tudja, hol rontották el. Ha akkor a bátyja nem áll ki az ablakba, minden másképp alakult volna.

Borítókép: illusztráció

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Mákos guba egyszerűen

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Ezt a forralt bor receptet mindenki elkéri!
Hirdetés
Így győzheti le könnyen a karácsonnyal járó stresszt
Hirdetés
A 21. század építőipari gépei
Hirdetés
Egri János Jr.: sokat kell bizonyítanom még, és tovább kell vinnem a hagyományt
segítik a mobilitást
Munkásapartmanok épülnek vissza nem térítendő támogatással
Farm VIP / 13 perce
Oláh Gergő teljesen megvadult, majd élete egyik legnagyobb félelméről is vallott
Elkapta a gépszíj a Nógrád megyei énekest a Farm VIP-ben, csapattársa, Henry viszont csúnyán eltaktikázta magát, így veszélybe sodorta a sárgákat.
Rembrandt-festmény / 13 perce
Eladhatják Franciaország 60 milliárd forintot érő nemzeti kincsét
rémisztő / 15 perce
Azért jöttünk ide, mert itt senki nem hallja meg, ha sikítasz – szörnyű dolgokat tett a Bakonyban egy pedofil
Európa-liga / 16 perce
A becsületpontokért küzdhet a Ferencváros
Veled vagyunk! / 27 perce
Csisztu Zsuzsa üzent a koronavírussal intenzíven lévő Csollány Szilveszternek
Kosárlabda / 43 perce
Szebb napokat látott kosarasok csapnak össze Salgótarjánban
NMH-összeállítás
egyszerűbb eligazodás / 49 perce
Novák Katalin: elindult a családtámogatási kalkulátor (videó)