2021.10.23. 19:40
Egy év szünet után ismét futással adóztak az ’56-os hősök előtt Tarjánban
A tavalyi kényszerpihenő után idén ismét megrendezték az október 23-ai emlékfutást, szombaton tökéletes futóidő fogadta a futókat. A salgótarjáni Megyeháza környékén akadtak szoros befutók, és magabiztos győzelmek is. De a legfontosabb ezúttal is a részvétel volt.
Fotó: Hegedus Mark
A Megyeháza előtti ünnepi megemlékezés, koszorúzás, valamint az ezúttal is futva érkező Schirilla György fogadtatása után kezdetét vette a 29. emlékfutás, szokás szerint a fiatalabb korcsoportokkal. Sajnos a vírushelyzet még rányomta a bélyegét a versenyre, az indulói létszám némiképp elmaradt a korábban megszokottól. Ez leginkább a váltók küzdelmeiben mutatkozott meg, remélhetőleg jövőre, a jubileumi, harmincadik emlékfutáson ismét több egyesület is elindítja majd a legjobbjait.
Futással emlékeztek '56-ra Salgótarjánban (fotók)
A helyi tanintézmények újra szép számú diáksereget mozgósítottak a versenyre, sokan akadtak, akik az egyéni futás mellett egyesületi és iskolai váltóban is rajthoz álltak.
Az iskolák nyolcfős váltóinak küzdelmében mindhárom kategória új győztest avatott a két évvel ezelőtti futáshoz képest, hiszen ezúttal a Madách, a Beszterce és az Uzoni diadalmaskodott. A felnőtt váltóknál az atléták zsebelték be az aranyérmeket.
Az eredményhirdetések során – több prominens személlyel egyetemben – a város korábbi kiváló hosszútávfutója, a kétszeres olimpikon Mecser Lajos is segédkezett.
Futással adóztak az 56-os hősök előtt Salgótarjánban
Az iskolák részvételi aránya alapján felállított sorrendet idén is egy későbbi alkalommal hirdetik majd ki.
A dobogósok.
Óvodások. Lányok: 1. Oláh Marcella (Baglyasi), 2. Lenkó Elina (Mackóvár), 3. Deák Lotti (Nyitnikék). Fiúk: 1. Galcsik Gellért (Mackóvár), 2. Virágos Dániel (Mackóvár), 3. Csonka Kornél (Jó Pásztor).
6-8 évesek. Lányok: 1. Nagy Bíborka (Beszterce), 2. Gyetvai Melani (Uzoni), 3. Horváth Zsófi Flóra (Gagarin). Fiúk: 1. Virágos Barnabás (Uzoni), 2. Dancsák Noel (Gagarin), 3. Gyetvai Zalán (Uzoni).
9-10 évesek Lányok: 1. Szarvas Petra (Gagarin), 2. Kerényi Kata (Gagarin), 3. Pálinkás Borostyán (Beszterce). Fiúk: 1. Takács János (Kodály), 2. Menczel Dominik (Gagarin), 3. Orosz Olivér (Uzoni).
11-12 évesek. Lányok: 1. Tóth Nóra (Gagarin), 2. Hajdú Fanni (Kodály), 3. Hlavati Maja (Kodály). Fiúk: 1. Tősér Dominik (Kodály), Simó Bence (Bolyai), 3. Eszes Richárd (Kodály).
13-14 évesek. Lányok: 1. Holecz Anna (Gagarin), 2. Kiss Dalma (Madách), 3. Berényi Lili (Gagarin). Fiúk: 1. Molnár István (Beszterce), 2. Ponyi Zsombor (Gagarin), 3. Dóra Dominik (Beszterce).
Középiskolások. 15-16 évesek. Lányok: 1. Tóth Barbara (Bolyai), 2. Bali Emese (Madách), 3. Tóth Maja Ajándék (Bolyai). Fiúk: 1. Solymosi Zoltán Martin (Bolyai), 2. Simkó Máté Boldizsár (Madách), 3. Papik Zétény (Mikszáth).
Középiskolások. 17-18 évesek. Lányok: 1. Mag Viktória (Bolyai), 2. Mag Fruzsina (Bolyai), 3. Bali Sára (Bolyai). Fiúk: 1. Balla István (Stromfeld), 2. Jancsó Marcell (Bolyai), 3. Dancsák Adrián Attila (Táncsics).
Felnőttek. 19-29 évesek. Nők: 1. Bali Sára (SAC, SHKE), 2. Budveszel Debóra (St.). Férfiak: 1. Benedek Dávid (Madách), 2. Percze Dávid (Madách), 3. Mezőfi Máté (Madách).
30-39 évesek. Nők: 1. Mrakics Nikolett (SAC, Kodály), 2. Lenkó Edina (St.). Férfiak: 1. Besze Tibor (SAC).
40-49 évesek. Nők: 1. Bekecs Zsuzsanna (St.), 2. Dr. Lukács Tünde (SAC), 3. Kirner Erzsébet (Dr. Krepuska). Férfiak: 1. Holecz Richárd (SAC), 2. Papik Roland (SAC), 3. Fenyő Zsolt (SAC).
50-59 évesek. Nők: 1. Komka Zsuzsanna (St.). Férfiak: 1. Hegedűs Gábor (St.).
60-69 évesek. Nők: 1. Kovácsné Obrecsány Klára (Szécsény). Férfiak: 1. Medve Ferenc, 2. Schirilla György (Budapest).
70 évnél idősebbek. Férfiak: 1. Jusztin Ferenc (Szécsény), 2. Valiskó Ferenc (Erdélyi Kör).
Váltófutások.
Nagy általános iskolák (8 fős): 1. Beszterce, 2. Gagarin, 3. Kodály.
Kis általános iskolák (8 fős): 1. Uzoni, 2. Petőfi, 3. Dornyay.
Középiskolák (8 fős): 1. Madách, 2. Bolyai, 3. Stromfeld.
Egyesületi (6 fős): 1. SAC, 2. SHKE, 3. Katolikus.
Családi futás (minimum 4 fős): 1. Sztrehó család, 2. Bekecs-Kirner család, 3. Győrffy család.