Nagyon jó érzés, hogy bíznak a Zenthe művészében

A Jászai Mari-díjas színésznő korábban is – így a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház Anconai szerelmesek című zenés előadásával – játszott már és nagy sikert aratott Salgótarjánban, de a Zenthe színházhoz 2017 óta fűzik szoros kapcsolatok.

Csongrády Béla

Susán Ferenc rendező kérésére Vándor Éva akkor vállalta el Tracy Letts Augusztus Oklahomában című remek darabjában az egyik főszerepet, a családfő nem kevésbé tragikus sorsú nejének, Violet Westonnak a megformálását. Úgy érzi, hogy ezzel egy – szakmailag és emberileg egyaránt – nagyszerű közösségbe csöppent. Azóta is számos élmény fűzi a nógrádi megyeszékhelyhez, az itteni közönséghez.

Szívesen gondol vissza Ny. Osztrovszkij „Erdő”-jében a földbirtokos asszony figurájára, Hunyady Sándor „Lovagias ügy”-ében a Koltai Róbert alakította Virág úr feleségének szerepére, a Kedvenc színészeink sorozatban a Zenthe Szalonban történt beszélgetésre vagy Willy Russel angol szerző Shirley Valentine című egyszemélyes lírai komédiájának fogadtatására.

Minden eddigi tapasztalata azt erősítette benne, hogy írja alá a neki is felajánlott társulati szerződést. Nem győzi ugyanis hangsúlyozni, hogy a közös munka első pillanatától érezte: ebben a formálódó, fokozatosan erősödő, fejlődő színházban szeretik, hisznek benne és őszintén akarják a további együttműködést.

Egyébként is a mai világban egy ilyen gesztus olyan hátteret, biztonságot jelent, amelyet csak megbecsülni, megköszönni szabad. Igyekszik a jövőben is mindent megtenni annak érdekében, hogy méltó legyen e feltétlen bizalomra, és szeretne a maga módján hozzájárulni a Zenthe továbblépéséhez.

Igény szerint szívesen szerepel bármelyik előző darabban, és nagyon várja, hogy a 2020/21-es évad tervei szerint májusban felléphessen Kis Domonkos Márk rendezésében Bródy Sándor A tanítónő című színművében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában