Fotó: Kiselev Andrey Valerevich / Shutterstock.com

Hatalmasat fejlődött a kémia tudománya az elmúlt 200 évben

A 18. század vége óta több mint húsz millió anyaggal zajló 42 millió különböző reakciót dokumentáltak.

A kémia története három korszakra osztható, a kémia-univerzum növekedése a kezdetektől fogva állandó – írta a PNAS szaklapban bemutatott tanulmányában egy osztrák részvételű nemzetközi kutatócsoport.

Guillermo Restrepo, a lipcsei Max Planck Intézet tudósa vezette kutatócsoport elemezte, hogy 1800 óta milyen új kémiai kötéseket kivonatoltak vagy szintetizáltak, és melyekről számoltak be a tudományos folyóiratokban. Ennek alapján rekonstruálták a kémia történelmi fejlődését.

A kémia tudományának kezdete óta évente 4,4 százalékkal növekedett a kémia univerzuma, ilyen sok új anyaggal bővült 1800 óta, meglepő rendszerességgel.

Bár a 20. században a két világháború idején rövid időre megállt a fejlődés, a békeidőkben hamar behozta a „lemaradást” – írták a kutatók.

  • A szakemberek felosztása szerint a kémia története az úgynevezett proto-organikus korszakkal kezdődött, amikor a legkülönbözőbb anyagokat állították elő. Hosszútávon a növekedés már ekkor is egyenletes volt.
  • A második éra a „szerves” korszak. Szerkezetelméleteket dolgoztak ki, ezek adták a kémikusoknak az alapot, amelynek segítségével tervszerűen tudtak dolgozni. Az eredményeket ekkor már kevésbé befolyásolta a véletlen, mint egy korszakkal korábban.
  • Nagyjából 1980-tól számítható a fémes-organikus korszak. A fémes kötések nyersanyagként és végtermékként is modernné váltak. A jelenlegi korszakban több kémikus van, mint valaha, akik az eddiginél sokkal több kötést hoznak létre.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
MVM EDISON 2020 – Verseny az innovatív megoldásokért
trianon 100
A Kiss Kata Zenekar határtalan éneklésre hívta a világ magyarságát (videó)
Forma-1 / 9 perce
Magyarország minden szempontból felkészült a rendezésre
A biztonsági szolgálat, valamint a rendőrség feladata lesz, hogy a nézőket távol tartsák, és egy komplett laborháttér lesz jelen a verseny helyszínén.
Magyar mozaik / 1 órája
Orbán Viktor és a külhoni magyarság: összetartozunk
Aggasztó jelenség / 2 órája
Az eddigi legkiterjedtebb korallfehéredésén van túl a Nagy-korallzátony
Egyszerűen bonyolult / 2 órája
Nem érez ízeket, nem éhes – hogyan készít a robot jó omlettet?
egy klub mind felett / 2 órája
Hűségéért jutalmazzák Ryan Giggset
világhírnév / 2 órája
Egy kisbolygót is elneveztek a ludányhalászi amatőr csillagászról
Szenográdi Ferenc
Folytatódnak a vezetett séták / 2 órája
Újra kinyitnak a fővárosi állatkert jegypénztárai