Teszt

Baranyában marad még közel három hétig a Finnország függetlenné válásának 100. évfordulója alkalmából szervezett Pro Finlandia kiállítás – a tárlat a Dunántúlon elsőként Pécsett, a Kodály Központban volt megtekinthető, december 11-től 31-ig pedig Geresdla
A legsikeresebb elmúlt kilenc évet tudhatja maga mögött a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház, ami a nyertes pályázatokat, beruházásokat illeti. A technika fejlődésével párhuzamosan új műtéti eljárásokat is bevezettek és bővült a szolgáltatások köre az
December közepéig látogatható a balassagyarmati Ridens iskolában az a rajzkiállítás, amely az egyenlőséget hirdeti. A szervezők szerint ugyanis nincs különbség egészséges és sajátos nevelési igényű gyermekek között, sőt, sok ép fiatal vehetne példát sérül
Becsületéről tett tanúbizonyságot Dömsödi Gábor, Pásztó polgármestere azzal, hogy gondolkodás nélkül átadta a nyomozóknak azt az ötmillió forintot, amelyet az elmúlt vasárnap talált meg a családja által használt budapesti albérletben.