Nógrádi iskolák

2021.01.23. 08:00

Anyagi biztonságot is nyújtanak a Táncsicsban oktatott szakmák

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum (NMSzC) Táncsics Mihály Technikumát a bőséges képzéskínálaton és a sokirányú továbbtanulási lehetőségen túl feltétlen jellemzi, hogy az iskola a diákjait piacképes idegen nyelvi ismeretekkel vértezi fel.

Veres Edina

Forrás: NMSzC Táncsics Mihály Technikum

Salgótarján Juhászné Janik Beatrix, a NMSzC tagintézményének igazgatója elmondta: a Táncsics Mihály Technikum hagyománya, illetve célja is egyben, hogy művelt és igényes szakembereket képezzen.

– Azonos esélyt biztosítunk minden diákunknak, hiszen gondoskodni kívánunk a gyermekek jelenének és jövőjének biztonságáról. Büszkén mondhatom, hogy olyan iskola vagyunk – és leszünk –, ahová a tanár és a diák egyaránt szívesen jár. Azt szeretnénk elérni, hogy a világ történéseire fogékony, a szakmájában jól felkészült, idegen nyelven folyékonyan kommunikáló, a digitális világban könnyen eligazodó felnőtt polgárok távozzanak az intézményünkből. A céljaink eléréséhez az infrastrukturális és a személyi háttér is adott.

A tantestületünket magasan képzett oktatók alkotják, közel 200 számítógép áll a rendelkezésünkre, illetve tantermeink többsége fel van szerelve projektorral és okostáblával. A Boldog Iskola projekt alkalmazójaként intézményünket a gyermekközpontú bánásmód és a pozitív pedagógia alkalmazása jellemzi. Technikumi képzésben meghirdettük idén a turisztikai technikus, valamint az idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus szakokat. Ez utóbbi képzés tavaly óta elérhető nálunk. Mindkettőre igaz, hogy az ötéves technikumi formát megelőzi az egyéves angol nyelvi előkészítő kurzus.

Fotó: NMSzC Táncsics Mihály Technikum

Ezeken túl a nyolcadikos diákoknak kínáljuk még a pénzügyi-számviteli ügyintéző, a vállalkozási ügyviteli ügyintéző, a logisztikai technikus és a postai üzleti ügyintéző szakokat. Hosszú távon piacképes, egzisztenciális és anyagi biztonságot nyújtó szakmákat oktatunk. Az uniós országokban szerzett nemzetközi tapasztalatainkat is folyamatosan beépítjük a tananyagainkba. Ennek köszönhetően az állások megszerzésében versenyelőnybe kerülnek a Táncsicsban végzett tanulók. A megszerzett tudás és tapasztalat karrierlehetőséget nyit számukra, hiszen felkészült szakemberként, vezetői szinteken is meg tudják állni a helyüket – hangsúlyozta Juhászné Janik Beatrix.

A meghirdetett szakmák mind a diákok, mind a szülők körében népszerűek, hiszen azok megszerzésével széles körű elhelyezkedési lehetőséget tudhatnak maguknak a tanulók. A technikumban támogatják ezen túl a felsőoktatási továbbtanulást nemcsak a különböző szakirányokban, hanem azokon kívül is. A magas szintű nyelvoktatásnak köszönhetően a legtöbb diák emelt szinten érettségizik, illetve szerez nyelvvizsgát. A nyelvi előkészítős osztályokban két idegen nyelv tanulására van mód.

Fotó: NMSzC Táncsics Mihály Technikum

– Intézményünkben kiemelt helyen szerepel a tanulók versenyeztetése. Minősített Tehetséggondozó Műhelyként számos hazai és nemzetközi eredménnyel büszkélkedhetünk. Természetesen azok a diákok sem „vesznek el” nálunk, akik lemaradással küzdenek, mivel a felzárkóztatásra és a fejlesztésre is komoly figyelmet fordítunk – fejtette ki az igazgató.

Juhászné Janik Beatrix arra is kitért, hogy az oktatói testülettel a hagyományápoláson túl az innovációra mindennapi feladatként és lehetőségként tekintenek. Emellett pedig az intézmény diákönkormányzata rendszeresen szervez programokat a tanulóknak, így elmondható: a Táncsicsban mindig pezseg az élet.

Fotó: NMSzC Táncsics Mihály Technikum

Európában gyakorolhatják a pályát

A NMSzC Táncsics Mihály Technikuma évek óta részt vesz a Tempus Közalapítvány uniós finanszírozású Erasmus+ programjában. Ennek keretében az iskola a szakképzési centrummal egy hónapos, ingyenes külföldi szakmai gyakorlatokat szervez a diákoknak. A tanulók eljuthattak már egyebek mellett Portugáliába, Németországba, Spanyolországba, Máltára, Csehországba, Finnországba vagy Írországba is. A diákok a gyakorlaton napi hét órában szakmájuknak megfelelően végzik feladataikat, a fennmaradó időben pedig feltérképezhetik az adott ország kultúráját, történelmét és nevezetességeit.

Címkék#hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!