2021.01.31. 15:39
György István: több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten
Minden praxist arra kértek, hogy végezzék el a szükséges előkészítő munkát.
Több tízezer regisztrált legidősebb oltására lesz lehetőség jövő héten – nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője vasárnap az M1 aktuális csatornának.
György István elmondta, hogy megkezdődik a legidősebbek beoltása, ennek előkészítéseként a háziorvosok kaptak egy tájékoztató levelet, amely a jövő heti oltási programot is ismerteti.
Hétfőig várják, hogy a Moderna-vakcinát megkapó háziorvosi praxisokban kiválasszanak praxisonként tíz embert, akit beoltanak.
Minden praxist arra kértek, hogy végezzék el a szükséges előkészítő munkát, és válasszanak ki hat embert, akit a megyei oltópontokon, illetve városi kórházakban oltanak majd be – közölte.
György István elmondta azt is, hogy a fővárosban és minden megyében megalakultak az oltási munkacsoportok, amelyeket végiglátogat majd. Ennek során ismerteti az oltási tervben foglaltakat, azokat a kalkulációkat, hány oltást kell majd beadni kórházakban, szakrendelőkben és a háziorvosoknál, hogy az oltási tervben foglaltak teljesüljenek.
Az államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján azt mondta, háziorvosi praxisok egy-egy ampulla Moderna-vakcinát kapnak.
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 103 az új fertőzött és elhunyt 1 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
Ország-világ
- Orbán Balázs: tanuláskutató intézet alakult az MCC-ben
- Már huszonkétezer kamasz oltását kérték a szülők
- Áder János: az egyházak társadalmi jelenléte a járvány idején is eleven maradt
- Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész
- V4-Franciaország csúcstalálkozót tartanak Budapesten