Hallgassa élőben!

Igény esetén Bátonyterenyén házhoz viszik a könyveket

A járványügyi intézkedések miatt a bátonyterenyei könyvtár nem látogatható, de így sem maradnak olvasnivaló nélkül a helyiek.

Az Ady Endre könyvtár munkatársai a járványügyi korlátozások mellett, ahogyan tavasszal, úgy most is lehetőséget biztosítanak a telefonon illetve e-mailben történő kölcsönzésre. Akik nem tudnak elmenni a könyvekért, azoknak kedden és csütörtökön 10–12 óra között ingyenesen ki is szállítják az olvasnivalókat. Az olvasók az intézmény elérhetőségein jelezhetik előre az igényeiket.

– A tavaszi időszak tapasztalatai alapján állandó olvasóink közül főleg az idősebbek veszik igénybe ezt a szolgáltatást – tájékoztatta portálunkat Maruzs-Molnár Ágnes, az intézmény ügyvezetője. – Hamarosan elérhető lesz az intézmény honlapja is, ahol az egész könyvállományt áttekinthetik az érdeklődők.

 

Hozzászólások

Labdarúgó NB I
Ez történt az OTP Bank Liga 24. fordulójában
újabb törvénysértés / 2 órája
Budai Gyula: tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek (videó)
A fideszes politikus állítja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába.
megdöbbentő / 2 órája
Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra
koronavírus / 2 órája
Bátonyterenye polgármestere is elkapta a koronavírust
Nool
elképesztően brutális / 3 órája
„Ma éjszaka megdöglesz” – ordította és gázt adott a tomboló férj (videó)
koronavírus / 3 órája
Berobbant a járvány Balassagyarmaton: több iskolában visszatér a digitális oktatás
Nool
Hűha! / 4 órája
Meztelenül, játékkal pózol Cicciolina ezen a fotón
Fel sem fogta mit tett / 4 órája
Ez hihetetlen! Letolta a zebráról a gyalogost az agresszív autós (videó)