Fotó: L.B. / NMH

Ősök háza: életre kelnek a múlt értékei Mátranovákon

Soproni Zoltánné családi házának küszöbét átlépve visszarepülhetünk őseink korába, s rácsodálkozhatunk: hogyan is éltek egykoron a nagyszülők és dédszülők. A születése óta Mátranovákon élő asszony a helyiek segítségével nemrég teljesen berendezte az 1933-ban épült Szabadság úti épületet, ahol a berendezések nagy része az ötletgazda magángyűjteményét dicsérik.

Az Ősök házaként elkeresztelt családi házba egy takaros, nagy gonddal ápolt és gyönyörű színekben pompázó virágokkal díszített udvaron át vezet az út. A küszöböt átlépve egy másik korba, egy régi világba csöppenhet a látogató: a helyiségek berendezési tárgyai között több mint százéves darab is található.

– A házat még az apai nagyapámék építették mintegy kilencven évvel ezelőtt. Örökség ez, csak úgy, mint a szobák berendezési tárgyainak a többsége. Édesapámnak ígéretet tettem a halála előtt, hogy megőrzöm és vigyázok e családi kincsekre. Úgy érzem, hogy a most kialakított Ősök házával többet is tettem ennél… – mesélte Soproni Zoltánné.

Hozzátette: a családi kincseknek és a környékbeliek emléktárgyainak köszönhetően az érdeklődők az épületben kiszakadhatnak a mai, modern világból és egy régi kor eleven résztvevőivé válhatnak.

Az ötletgazda nem túlzott az állítással, hiszen a hangulatos és kicsi verandán át egyből a dédszülők egyik büszkeségének, a tisztaszobának az értékei tárulnak fel. Itt két életnagyságú bábu fogadja a betérőket, amelyek mátranováki viseletét a tulajdonos több helyi asszonnyal hozta rendbe. A helyiségben egyebek mellett található bölcső, rokka, eszváta, pokrócok, vásznak, vallásos kellékek, régi bútorok, makett, saját készítésű babák és egy csaknem százéves ágynemű is. – Az egyik legnagyobb érték a szobában az 1893-ban készült tulipános láda, amely még a dédszüleimé volt. Úgy tartják, hogy azok a családok birtokoltak efféle tárolót, akik jómódúak voltak a faluban – ismertette a házigazda, hozzátéve: – Mindent úgy rendeztem be, hogy az hűen tükrözze az őseim életét. Tavaly kezdtem bele e a szobák korhű kialakításába, a meglévő bútorok és eszközök mellé sokan felajánlottak számukra kedves tárgyakat.

A konyhában különféle eszközök idézik vissza a múltbéli sütés-főzés emlékeit, míg a sarokban álló fürdőszobai kellékek a tisztálkodás – ma már nehezen elképzelhető – körülményeibe nyújt bepillantást. Ezt követően a kamra rejtette ritkaságokat is megismerhetik a vendégek, ahol a disznóvágástól a kenyérsütésen át a kukoricamorzsolásig számos szerszámot, tárolót és edényt állítottak ki. A negyedik, s egyben utolsó szobában már egy másik korszakban barangolhat a szemlélődő, ott a szülők korabeli bútorai és faliképei nyújtanak múltbéli hatást.

Soproni Zoltánné legnagyobb segítségét a helyi nyugdíjas klub tagjai jelentették, de mindenkinek hálás azért, hogy létrehozhatta Mátranovákon az Ősök házát. A házigazda tervei között szerepel, hogy a tisztaszobába még egy pipázó és egy szövő bábut készítsen, utóbbihoz azonban nem talált még szövőpamutot, így ennek beszerzésében örömmel fogadná a segítséget.

A házigazda reméli, hogy a vendégfüzet hamar megtelik a látogatók neveivel. E házikó olyan emlékké válhat Mátranovákon, amely szerte Nógrádban egyedülállóan mutatja be a paraszti élet mindennapjait.

Gyermekkora óta Mátranovák jelenti az otthont
Soproni Zoltánné gyermekkora óta Mátranovákon él, s büszkén őrzi családjának emlékeit, örökségeit. Az Ősök házának ötletgazdája nyugdíjazásáig tb- és munkaügyi ügyintézőként dolgozott a közútnál. Mint mondta: a munka mellett nem volt elég ideje arra, hogy a családi kincseket kiállítsa a Szabadság úti házba. Bár a paraszti ház kialakításának ötlete már régóta foglalkoztatta, ám a tényleges munka csak tavaly kezdődött el. Ekkor a helyiekkel és a mátranováki nyugdíjas klub tagjaival leporolták és lehordták a magángyűjtemény ritka darabjait. A házigazda mindig szeretett alkotni, a helyi rajzkörnek is aktív és lelkes tagja. Számos saját készítésű babája díszíti már otthonát, de az Ősök házában is fellelhető néhány bábu. Lánya óvónőként dolgozik Mátrafüreden, tízéves unokája pedig előszeretettel tölti az idejét a nagymama mátranováki portáján. Soproni Zoltánné szabadidejének nagy részét a kertben tölti, de a sütés-főzés is igazi szenvedélye.

 

Hozzászólások

szép lista
Ők a legnagyobb gyerekgyárosok Hollywoodban
lottósorsolás / 6 perce
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, 2,8 milliárd forint volt a tét
Egészen meglepő számsor jött ki, telitalálatos szelvény nem is akadt.
Félelem és rettegés Nógrádban / 1 órája
Ijesztő: Ezeken a Nógrád megyei településeken hátborzongató dolgok történtek
K. K.
újabb merénylet Franciaországban / 3 órája
Rálőttek egy papra Lyonban, életveszélyesen megsérült
korszakalkotó felfedezés jöhet / 3 órája
Aba Sámuel DNS-e választ adhat az Árpád-ház hun eredetére (videó)
Forma-1 / 3 órája
Bottas rajtolhat az élről
országimázs / 4 órája
Budapest, Veszprém és Esztergom is bemutatkozik az MTV EMA 2020 online showban (videó)
örökség / 4 órája
Megjelent Michael Jackson lányának első dala, borzongató videó is jár hozzá