Nemzetiségi napot tartottak Nyugat-Nógrádban

Ebben az esztendőben fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli Rétság szlovák nemzetiségi önkormányzata.

A hagyományos nemzetiségi nap az evangélikus imaházban kétnyelvű istentisztelettel kezdődött, majd a művelődési központ színháztermében folytatódott. Salgai Szilvia, a Rétsági Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, immár tizenhetedik alkalommal tartják meg a nemzetiségi napot, míg ősszel egy hasonló rendezvényen ünneplik meg a fennállás negyedszázados jubileumát.

A nemzetiségek színháza művészi módon mutatta be a soknyelvű kultúrát Rétságon

Az Országos Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat részéről Demjén Márta mondott beszédet. Hangsúlyozta, örömmel jön Rétságra, hiszen itt rendkívül összetartó csapat dolgozik.

Hegedűs Ferenc polgármester szintén elismerését fejezte ki a nemzetiségi önkormányzatnak.

A házigazdák minden évben átadnak egy díjat, amit a tevékenységüket rendszeresen támogató személy, vagy szervezet kap meg.

Ebben az esztendőben Girasek Károly, a retsag.net internetes honlap szerkesztője lett a kitüntetett.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Mérföldkőhöz ért az atomerőmű-beruházás
nincs légköre
Először figyelték meg egy gázóriás magját
Bajnokok Ligája / 14 perce
A Manchester City fogadhatja a Real Madridot
A brit kormány bejelentése szerint ugyanis „kiválasztott sportsztárok” mentesülnek a karanténintézkedések alól.
pannon gyepek / 58 perce
Fotópályázatot hirdettek a gyepes élőhelyek bemutatására
csúszik / 1 órája
Márciusra halasztották a hollywoodi színészcéh díjainak átadását
Osztrák Nagydíj / 1 órája
Bottas nyerte a nyári idénynyitót
fásítás / 2 órája
Nagy zöld fal épül Afrikában, a kontinens két partja között
rombolás / 3 órája
Mindent el akar söpörni a radikális baloldal, ami nem illeszkedik a világképébe
szerencse / 3 órája
Hauszmann a vörös tűzben
Balázs D. Attila