19°

Kielégítő terméshozam várható Nógrádban

Rendben megkezdődtek, és a szerencsésen alakuló időjárásnak köszönhetően gördülékenyen zajlanak a mezőgazdasági munkák a Nógrád megyei földeken. A részletekről Tácsik Bálint, a Nógrád Megyei Kormányhivatal földművelésügyi osztályvezetője számolt be.

Varga Mihály gazdálkodó Magyarnándor és Cserháthaláp között elterülő, mintegy öthektáros földterületére beszéltünk meg találkozót, ahol a kukorica-ültetvényen serényen dolgozott két traktor. Az egyik gép a műtrágyát szórta, a másik a termékenyítő anyagot forgatta be a földbe.

Tácsik Bálint elmondta: bár márciusban voltak gondok, egy-két hetet késett a tavasz, most már mindenki utolérte önmagát az ütemezésben. Kedvezően alakult a lehullott csapadékmennyiség, ami sok volt ugyan, de hamar felszívódott.

Öregszik a gazdatársadalom

A Nógrád megyei mezőgazdaság egyik legnagyobb gondja az elöregedő gazdatársadalom. Az agrár-vállalkozók átlagéletkora hatvan év felett van, és sok helyen hiányzik a megfelelő utánpótlás. Akadnak, akik tudatosan nevelik gyermekeiket a föld szeretetére, de nem ez a jellemző vonás, a fiatalok eltávolodnak a mezőgazdaságtól, az élet más területein keresve a boldogulást. Az idősebb nemzedék javarészt idegenkedik a modern vívmányoktól, szerencsére az ifjabb gazdák kifejezetten már a robottechnikában bízva építik fel – anyagi erejüktől függően – a gépállományukat.

– A gazdáktól fagykárokról sem érkezett hozzánk komolyabb bejelentkezés – mondta az osztályvezető.

Hozzátette, fokozatosan járja a mezőgazdasági vállalkozókat, térképezi fel a munkafolyamatok haladását, kérdezi az embereket, mit igényelnek, esetleg milyen nehézségekkel szembesülnek.

– A tavalyi évhez hasonló területen, mintegy nyolcvanezer hektáron zajlik a termelés Nógrádban – folytatta Tácsik Bálint – A kalászosok vetésével már mindenütt végeztek, az olajosoknál, a kukoricánál és a burgonyánál is jó ütemben mennek a munkák. Érdekesség, hogy az olajosok, a napraforgó, a tök vetőterülete némiképp növekedett, úgy tűnik, értékesítés terén idén erre helyezik a gazdák a hangsúlyt. Látszik is, mennyi szép repceültetvény virágzik manapság szerte a megyében.

Az osztályvezető kifejtette, nagy esély van rá, és ha tartósan marad a meleg, de nem aszályos idő, akkor biztossá válhat, hogy 2018-ban minden növénynél nagyobb terméshozam lesz, mint tavaly, vagy tavalyelőtt. A nagyobb gazdaságokban, egyre több helyen követik a kort, áttértek a precíziós gazdálkodásra, bővül a robottechnika, terjednek a többfunkciós földmegmunkáló gépek. Sőt, még drónokat is alkalmaznak, hiszen a levegőből sokkal könnyebben észrevehető, ha a terményeknél valami kártevő lépett fel.

Tácsik Bálint elmondta: Nyugat-Nógrádban Érsekvadkert és Rétság „tengelyében”, a keleti részeken pedig Pásztótól délre vannak a legnagyobb, művelés alá vont területek, egyben ezek a legértékesebbek is.

Kiemelt fotónkon: Tácsik Bálint, földművelésügyi osztályvezetője (balra) rendszeresen járja a mezőgazdasági területeket – fotó: T.A., NMH

Hozzászólások

19°
Pára
V
13°
H
15°
K
11°
Sz
11°
kellemetlen tünetek
Mérgező is lehet a dísztök
időjárás / 18 perce
Felhős idő lesz szombaton
Csak néhány órás napsütésre számíthatunk a hétvége első napján.
napraforgó / 55 perce
Jól teljesített a legnépszerűbb nógrádi növény
Veres Edina
nagy lépés lehet / 56 perce
Magyar részvétellel fejlesztett űrszonda indult a Merkúrra
mítoszcáfolat / 1 órája
A megfelelő étrend jobban erősíti a csontokat, mint az edzés
Évekig nem tűnt fel senkinek / 1 órája
Hamis szelvénnyel vehette fel lottónyereményét egy férfi
ahol a kerítés is / 9 órája
Megnyílt a Csabai Kolbászfesztivál
A diagnosztizálásban is segít a cég / 9 órája
Diszlexiás gyerekek tanulását segítő eszközöket fejleszt a Microsoft