Visszatekintő

2022.12.27. 17:36

Világbajnoki arany és labdarúgótornák – július legfontosabb sporthírei

Összegyűjtöttük július legolvasottabb sporthíreit.

L. A.

A dobogó tetején (balról) Czakó Boglárka, Máramarosi Rita és Mag Viktória a portugál megmérettetésen

Forrás: Beküldött fotó

 

Az SBTC fiataljai nyerték az ipolytarnóci labdarúgótornát

 

Júliusban négy csapat részvételével rendeztek labdarúgótornát U13-as korosztályú együtteseknek Ipolytarnócon. A megmérettetésen a házigazdák mellett az FC Hatvan, a Salgótarjáni BTC és a Szécsény VSE fiatal játékosai rúgták a bőrt.

A szervezők közt volt Sisa Tibor, aki ipolytarnóci kötödése miatt mindig is szívén viselte a település fiatal focistáinak sorsát, és a hétvégi megmérettetés megszervezésében is oroszlánrészt vállalt.

Négy utánpótláscsapat vett részt az ipolytarnóci megmérettetésen
Négy utánpótláscsapat vett részt az ipolytarnóci megmérettetésen
Fotós: L. A.  / Forrás: Nool

– Ne tévesszen meg senkit, hiszen semmilyen titulusom nincs az egyesületnél, és még csak szervezőnek sem igazán mondanám magam, esetleg segítőnek. Édesapám az Ipolytarnóc SE az egyik alapító tagja volt és mit szólnának, ha látnák, hogy a megszűnés határán van, amibe a szívüket és lelküket beletették annak idején. Azóta országos szintű jó nevű programok, valamint fizetett szakemberek mondták és ígérték, hogy az amatőr labdarúgás tele lesz játékossal. De mikor meghallottam, hogy kettő ipolytarnóci játékos van már csak a csapatban, továbbá alig van esély már lassan tovább vinni a múlt hagyatékát, akkor született az ötlet, hogy lehet alulról jobb lenne építeni ezt a szép játékot, nem a messzi távolból pénzért. Az alig négyszázötven fős kis településünkön így alakult meg a falusi gyerekeinkből a serdülő csapat a múlt évben. Van edzőjük, edzésük és a DVTK és Gyirmót FC réven felszerelésük is. Mert mindenki áterezte, hogy nem a jól hangzó statisztikáknak, hanem a jövőnek ad, így szívesen adtak is az említett klubok. – mondta Sisa Tibor, a torna fő segítője.

 

 

Világbajnoki aranyéremmel tért haza a salgótarjáni tájfutó Portugáliából

 

Júliusban Portugáliában befejezésként egy nem hivatalos versenyfutammal zárult az idei junior-vb „nyári szakasza”, ahol az országban bevezetett erdőlátogatási tilalom miatt csak városi versenyeket tudtak le­bonyolítani.

Az egyéni és a négyfős vegyes váltó csapatok küzdelmei után, záró­versenyként már a vb nem hivatalos versenyszámaként került sor Dornales kistelepülésen a nemenkénti háromfős sprinttávú váltócsapatversenyre.

A magyar férfiaknál egy 17 fős tömegbolyban a 9. helyen célba futó Néda Tamás elektronikus időérzékelője hibát jelzett, és kihagyott egy ellenőrzőpontot, így a további két futótársa már hiába küzdött vetélytársaival a jó helyezés elérése érdekében, nemzeti váltócsapatunkat kizárták a küzdelemből.

 

 

Az Eurokapu csapata nyerte meg a tarjáni IV. Amatőr Strandfoci Kupát

 

Negyedik alkalommal rendezték meg az Amatőr Strandfoci Kupát a salgótarjáni strand homok borította pályáin tizenkét csapat részvételével.

Juliusban szebbnél szebb gólokat láthattak a salgótarjáni strandkézilabda pályákra kilátogatók, hiszen egy napra a foci szerelmesei vehették igénybe a homokot a Kertvárosért Egyesület szervezésében. 

Az Eurokapu csapata nyerte a strandfoci kupát
Az Eurokapu csapata nyerte a strandfoci kupát
Forrás: Beküldött fotó

Akrobatikus találatok emelték a megmérettetés színvonalát. A kupán idén tizenkét együttes vett részt, akik két hatos csoportban játszottak körmérkőzést, majd pedig az első 4-4 helyezett keresztbe játszott negyeddöntőt. Ezt követően a győztesek elődöntőt, majd pedig bronzmérkőzést és döntőt játszottak.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában