Labdarúgás

2022.01.28. 18:28

Bő kerettel számol a Diósjenő SE a tavaszi szezonra

A megyei I. osztályban a Diósjenő SE a nyolcadik helyen fejezte be a 2021–2022-es bajnokság őszi szezonját. A szereplésről Holman József játékos-edzőt kérdeztük, aki tavaly júliusától van a csapat mellett.

Balogh Tibor

A Diósjenő SE (fehér mezben) csapata heti két edzéssel és egy edzőmeccsel készül a folytatásra

Forrás: Beküldött

A Diósjenő SE (fehér mezben) csapata heti két edzéssel és egy edzőmeccsel készül a folytatásra

Forras: Beküldött

– Milyen célokat jelöltek meg a csapat számára? 

– Az előző szezonban az évközi edzőváltást követően Diósjenőn a Bőgér Dávid–Varga Gyula páros a sok sérülés és szűk létszám ellenére odaadó munkával a 4. helyre vezette a csapatot, ami véleményem szerint komoly bravúr volt. Ezt követően tavaly júliusban én kerültem a vezetőedzői pozícióba, és a vezetőséggel az eredményességgel szemben a csapat és jövő építését helyeztük elsődleges helyre. Természetesen szeretnénk minél előkelőbb pozícióban végezni a végelszámolásnál, de most a legfontosabb kulcsszó az állandóság minden téren. 

– Miként értékeli az együttes szereplését? 

– Rendkívül vegyesek az érzéseim e tekintetben. Voltak szép győzelmek és bravúros pontszerzések, de sajnos a már említett állandóság hiánya nem jogosít fel minket arra, hogy előkelőbb helyen teleljünk az őszi szezon végeztével. 

– Voltak-e problémák a bajnokság folyamán? 

– Sajnos rendkívül sok sérülés és betegség nehezítette az őszt. Úgy vettem át az irányítást, hogy öt-hat meghatározó játékos fizikai és egészségügyi problémákkal küszködött, így nem tudtam komoly terhelést adni a csapatnak. Ez meg is látszott, és a hullámzó teljesítményünk egyik oka volt. El kellett döntenem, hogy kockáztatok és további sérüléseknek teszem ki a fizikálisan nem túl jó állapotban lévő állományt, vagy rááldozzuk az őszt, és a tavaszi szezonra felkészülünk legjobb lehetőségeink és tudásunk szerint. Utóbbi mellett döntöttem, így a nézőpont szerinti eredményesség/eredménytelenség is elsősorban az én felelősségem. 

– Kikkel volt elégedett, mely csapatrész nyújtotta a legjobb teljesítményt? 

– Minden játékosomat tisztelem, becsülöm és elismerem. Sosem hárítottam rájuk a felelősséget, ha nem jöttek a pontok. Tény, hogy a játékosállomány nem az a típusú és összetételű, mely az én taktikai stílusomhoz és játékbeli felfogásomhoz passzol. Ezért nekem kellett alkalmazkodnom a kerethez, és úgy felépíteni az ősszel a taktikát és a játékot, hogy a bajnokság második felére az előrelépés látható legyen. Szeretném megemlíteni, hogy kiváló a csapategység és igazán megkedveltem a labdarúgóimat mint embereket, mert egy nagyon jó közösség. Hajtanak, küzdenek egymásért, jóban-rosszban összetartanak. Kiemelem három fiatal 19 év alatti labdarúgómat, Pálinkás Martint, Benkocs Krisztiánt és Sebők Róbertet, akik játékukkal, szorgalmukkal, mentalitásukkal nagyon hasznos és meghatározó tagjai a csapatunknak. Az idősebbek közül Varga Gyula, Lami István, Filip Dávid, Pincze Dávid, Haljárszki Bálint és Krajcsek Gergely nyújtottak hosszabb ideig jó teljesítményt. Náluk megvolt az állandóság. 

– Kik segítették a csapat munkáját? 

– A vezetőség minden szakmai és erkölcsi támogatást megad ahhoz, hogy nyugodt körülmények közt tudjunk dolgozni. Hálásan köszönöm ezt nekik. A pályáink szenzációsak, nagy elismerés jár ezért a karbantartó kollégáknak! Szeretném külön megköszönni Bőgér Dávidnak és Varga Gyulának, hogy amikor nekem volt egészségügyi problémám vagy halaszthatatlan munkahelyi elfoglaltságom, akkor helyettesítettek az edzéseken. Mindig becsülettel és alapossággal tartották meg a foglalkozásokat a játékosoknak. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást és hogy a csapat mellett voltak a nehéz időszakokban is. 

– Mikor kezdték a felkészülést, mik lesznek a fő feladatok? 

– Január 13-án kezdtük meg a munkát egy könnyed labdás foglalkozással, melyben a fő szempont a ráhangolás volt. Heti két edzéssel és egy hétvégi edzőmeccsel készülünk a február végén esedékes első bajnoki mérkőzésünkre. Biztos, hogy nem lesz zökkenőmentes a felkészülés, ám remélem, hogy a tartós sérülések elkerülik a csapat nagy részét és el tudjuk végezni azt a munkát, melyre a nyáron nem volt lehetőségünk. Új igazolásokra nagyon kicsi az esély. Ha mindenki egészséges és hadra fogható lesz, akkor bő kerettel nézünk elébe a ránk váró megmérettetéseknek. 

A számok tükrében: 8. Diósjenő 13 5 2 6 27–34 17 Mérkőzésről mérkőzésre: 1. forduló: szabadnapos. 2.: Palotás–Diósjenő 3–2. 3.: Diósjenő–Építők KC 4–4. 4.: szabadnapos. 5.: Diósjenő–Érsekvadkert 0–4. 6.: Berkenye–Diósjenő 2–3. 7.: Diósjenő–Szendehely 5–0. 8.: Unicum FC Mohora–Diósjenő 5–0. 9.: Diósjenő–Karancslapujtő 3–3. 10.: Héhalom–Diósjenő 0–3. 11.: Diósjenő–Mátraterenye 4–1. 12.: Pásztó–Diósjenő 6–1. 13.: Diósjenő–Nőtincs 0–2. 14.: Diósjenő–Bánk-Dalnoki Akadémia 0–3 (játék nélkül). 15.: Szécsény–Diósjenő 1–2. Gólszerzők: 6 gólos: Bőgér Dávid. 5: Monostori Albert. 4: Lami István. 3: Pincze Dávid. 2: Dudás Gábor, Jakus Kornél, Krajcsek Gergely. 1: Durján Tamás, Monostori László István, Varga, Gyula. Nógrád Megyei Kupa 1. forduló: Diósjenő SE–Mátraterenye SE 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – Büntetőkkel: 2–4. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában