Előterjesztés

2023.12.15. 07:45

Ülést tartott a salgótarjáni közgyűlés, négy pályázat beadásáról is döntöttek

Húsz napirendi pontot tárgyalt idei utolsó rendes ülésén Salgótarján közgyűlése. Döntöttek négy pályázat beadásáról, a helyi esélyegyenlőségi programról és a városi díjak odaítéléséről is.

Pályázatokról is döntöttel a képviselők

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Négy pályázatot ad be az önkormányzat

Salgótarján mintegy 11 milliárd forintos, dedikált kerettel bír a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz égisze alatt, a legutóbb megjelent kiírásokra négy pályázat benyújtásáról született döntés. 

A Vásártér és a Rokkant esetében a leromlott zöld- és közterületek megújítására 244 millió forintot, a piac környéki – Zemlinszky és Ady Endre – utak felújítására és a parkolóhelyek lehetőség szerinti bővítésére pedig 570 millió forintot kíván lehívni az önkormányzat. A Gorkij-telepen egy új, a városrészben központi szerepet betöltő közterület kialakítására mellett további zöld- és közterületek megújítása a cél, erre 687 millió forintot használna fel a város; a Tóstrand és környéke pedig 730 millió forintból újulhatna meg, egyben új funkciókkal is bővülne, tovább erősítve a terület rekreációs szerepét.

Esélyegyenlőség Programot fogadtak el a városi képviselők

A testület elfogadta a Helyi Esélyegyenlőségi Program 2023-2028 című dokumentumot. A törvényi előírás alapján készült, közel 130 oldalas dokumentum helyzetelemzést és intézkedési tervet egyaránt tartalmaz, figyelemmel többek között a mélyszegénységben élőkre, a gyermekszegénységre vagy a fogyatékkal élőkre is.

Czene Gyula, a várost vezető frakció tagja kommentárjában többek között arról beszélt: a védelembe vett, vagy ezzel veszélyeztetett kiskorúak száma „nem kevés”, és ahogyan a dokumentum is megfogalmazza, aggasztó, hogy ennek tendenciája sem változik. A város ugyanakkor lehetőségeihez mérten sok mindenben segíti a hátrányos helyzetű családokat – így például az ingyenes gyermekétkeztetés biztosításával. 

Csökken a város lakónépessége, alacsonyan képzettek a munkanélküliek

A kultúrához, közművelődéshez való hozzáférés lehetősége véleménye szerint jó, a sporthoz való hozzáférés ugyanakkor gyengébb, mint lehetne. Czene Gyula a tankötelezettség 18 éves korhatárra kiterjesztésének fontosságát is hangsúlyozta. Ezt alátámasztandó idézte a dokumentumot, miszerint a városban nyilvántartott bő 1500 álláskereső közül 67-nek nincs általános iskolai végzettsége, 645 fő pedig csak a nyolc általános iskolai osztályt végezte el.

Arra is kitért: Salgótarján szerinte, az esélyegyenlőséget is figyelembe véve, élhetőbb lett, mégis csökken népessége. Nem kevés az elvándorlók száma, sokan azonban betelepülnek a városba – itt ismertetése alapján 10 százalék a különbség előbbiek javára. Czene Gyula szerint „az elvándorlók kvalitatívak, képzettek; akik viszont betelepülnek, sokszor hátrányos helyzetű emberek”. Csökken a lakosság, de emellett a „minőségi”, képzettségbeli változás is tetten érhető – fogalmazott a képviselő.

Görparkot alakítanának ki a besztercei városrészben  

Az ülésen hozott döntések értelmében az Óbudai Egyetem nappali munkarendű hallgatói által igénybe vehető ösztöndíjat kiterjesztették a 4. évfolyam tanulóira is. A besztercei extrém pálya további bővítésének céljával pályázatot ad be az önkormányzat egy görpark kialakítására. A város vagyonkezelő cége, a Salgó Vagyon Kft. arra kapott felhatalmazást, hogy elindítsa mintegy 30 önkormányzati tulajdonú, jellemzően társasházak alatti pince értékesítési folyamatát.

A képviselők zárt ülésen döntöttek a jövő évi városi kitüntetések odaítéléséről is. Az elismerésben részesülők névsorát a várossá nyilvánítás, illetve a március 15-e alkalmából rendezendő ünnepségeken ismerheti majd meg a nyilvánosság.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában