A palóc konyha titkos hozzávalóitól búcsúzik a nógrádi rádiós

– Talán nem túlzás azt állítani, hogy ön is az egyik "titkos hozzávalója" volt a több mint egy éve működő Gömör és Nógrád Rádió sikerének. Régi vágya volt a rádiózás?

– A gyermekkori álmaim közé tartozott, hogy egy beszélgetős műsort vezessek. Igazság szerint a Gömör és Nógrád Rádió rám talált. Meggyőzött azzal, hogy a palócságra szeretné fektetni a hangsúlyt, hogy szabad kezet hagy és értékeli a kreatív ötleteket. Emellett kihívásnak is bizonyult a feladat, megfutamodni pedig nem igazán a stílusom. Nem utolsó sorban az – akkor még – online gyűlések felhozatala is nagyon lehengerlő volt. Sosem felejtem el, ahogy az egyik virtuális találkozón egymás ellen érveltek a rockerek és az ezt a zsánert kevésbé kedvelő kollégák, majd nagy nevetések közepette megállapodtunk abban, hogy talán nem kellene mindig olyan dalokat játszani, amelyek kifejezetten csak az egyik tábornak tükrözik az ízlését. Esélyt kaptam arra, hogy az adásokon keresztül megosszam az emberekkel, miként gondolkozunk, milyen örömeink és bánataink vannak, milyen tapasztalatokkal rendelkezünk, mi inspirál és mi vigasztal bennünket Gömör és Nógrád tájain. 

– Miről is szólt az ön műsora pontosan?

– A Titkos hozzávaló című műsor szerkesztője voltam, melyben minden alkalommal Palócföld kulináris élvezeteinek hódoltunk. Alapvetően palóc vagy a palócsághoz valamilyen úton-módon kötődő nőkkel és férfiakkal beszélgettem. Ami a gasztronómiát illeti, rengeteg témában sikerült elmélyedni, már amennyire az időkeret engedte, de leginkább arról szólt mind a 34 adás, hogy egy kicsit jobban bekukkantsunk egymás életének rejtettebb zugaiba, mert hát, hol máshol nyílna meg jobban az ember, ha nem az illatok és az ízek társaságában?

– Mit adott önnek a rádiós munka?

– Az önkénteskedés egyáltalán nem állt tőlem távol, úgyhogy pontosan tudtam, mivel jár ez. Egyrészt jobban bele kellett jönnöm abba, hogyan kommunikáljak le megfelelően egy problémát, hogyan legyek meggyőzőbb, hogyan engedjek teret az enyémtől eltérő szemléleteknek is. A kollégák heti motivációt adtak, s annak ellenére, hogy sokszor elhúzódott az utómunka, mindig izgatott voltam, amikor egy új ötletet dolgoztam ki, vagy amikor egy új riportalanyt vártam. Az önkéntesség során nagyobb lett az önbizalmam, már bátrabban szólítom meg az embereket, mint a rádiózás előtt.

– Hogyan értékelné a rádió küldetését?

– Véleményem szerint a rádió legnagyobb erőssége, hogy a nógrádi és a gömöri emberekkel foglalkozik és beszélget, mivel senki más nem tudja úgy megfogalmazni a vidék aktuális pozitívumait és negatívumait, mint azok, akik naponta érzékelik és megélik őket. Sokszínű műsoraival sokoldalú személyiségeket mutat be, ha pedig a szórakozás részét nézzük, akkor a „csak magyar dalok” változatossága – mégis szoros kapcsolódása – bebizonyította, hogy kockáztatni néha tényleg érdemes és szükséges.

– Mennyi és milyen visszajelzéseket kapott a hallgatóktól?

– A visszajelzésekből nem volt hiány. Mindegyiket igazán köszönöm, még a kritikai jellegűeket is, mert valahogy mindegyik megerősített. Fantasztikus és olykor felfoghatatlan volt, hogy az emberek hallgattak minket, hogy érdekelte őket a Gömör és Nógrád Rádió kínálata. Sokan mondták, hogy adott nekik valami pluszt, amikor egy-egy riportra figyeltek. 

– Mit jelent Önnek Nógrád?

– A mindenkori otthonomat. A palóc magyarság pedig az énem elválaszthatatlan része. Ez bennem van, ezt nem tudom, de nem is akarom levetkőzni.

– Mit üzenne azoknak, akik hallgatták önt?

– Csak annyit, hogy egyszer-egyszer azért hagyják, hogy korlátok nélkül érvényesüljön a saját titkos hozzávalójuk.