2024.04.29. 16:25
Környezetismereti versenyen bizonyítottak a diákok Nagyorosziban
A 32. Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny Nógrád vármegyei döntőjét Nagyorosziban rendezték meg a napokban. 35 diák mérte össze tudását a Börzsönyben.
Környezetismereti versenyen vettek részt a diákok, izgalmas feladatokat oldottak meg
Forrás: Beküldött
A Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyt a Nagyoroszi Pálfalvi Nándor Művelődési Ház és Könyvtárban Siklai Istvánné intézményvezető és Babicska Károly polgármester nyitotta meg a vármegye 12 iskolájából érkező 35 versenyzője számára. A helyi Börzsöny Általános Iskola kis tanulói énekes-, verses összeállítással köszöntötték a megjelent versenyzőket és kísérőiket.
Sétán is részt vettek
– Dr. Krizsán Józsefné és Bódis Bertalan a versenybizottság vezetőinek beszéde után a színházteremben írásbeli fordulóval kezdődött verseny. A felkészítő tanárok és a kísérők, Siklai Istvánné és Dávid Ádám alpolgármester vezetésével egy, a falu értékeit bemutató sétán vettek részt. Az önkormányzat által biztosított ebéd után a vetélkedés második része terepen folytatódott – számoltak be róla a szervezők.
Kiemelték, hogy az Ipolyerdő Zrt. támogatásával a Pénzásási Erdei Turistaház környékén Pesek Gézáné, az Erdei Iskola vezetője és Pesek Géza erdész-vadász játékos formában mutatták be a Börzsöny értékes élővilágát.
Értékes ajándékokat nyertek
A természetvédelem és környezetvédelem kérdései is komoly szerepet kaptak a programban. – Balogh Attila erdész vezetésével a felkészítő tanárok és a kísérők ellátogattak Drégely várához és Lakatos László segítségével megnézték a nagyoroszi Wenckheim vadászkastélyt. A verseny végén a Pénzásási Erdei Turistaháznál került sor az eredményhirdetésre. Értékes ajándékokat vehetett át az ötödik és a hatodik osztály legjobb három versenyzője, de senki sem távozott üres kézzel a megmérettetésről – tájékoztatta portálunkat Bódis Bertalan.
A helyezettek:
Az ötödik osztályosok közül 1. helyezést ért el Fábián Barnabás Gyula, a Nézsai Mikszáth Kálmán Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára Német Gábor. 2. helyezett Varga Máté, 3. helyezett Tóth Eszter a nagyoroszi Börzsöny Általános iskola tanulói, felkészítő tanáruk Kálmán Zsanett Tanárnő volt. A hatodik osztályosok közül 1. helyezett Szabó Petra a Balassagyarmati Szabó Lőrinc Általános Iskola tanulója, felkészítő tanára Ocskó Ildikó, 2. helyezett Vári Levente, 3. helyezett Nádudvari Nándor a mátranováki Fekete István Általános Iskola tanulói, felkészítő tanáruk Vanóné Kovács Zsuzsanna. A mezőtúri országos döntőn a balassagyarmati Szabó Petra képviseli Nógrád vármegyét.