2023.04.03. 21:38
A legfontosabb nógrádi hírek egy helyen – 2023. április 3.
Nem voltak eseménytelenek az elmúlt napok Nógrádban. Szokásunkhoz híven ma este is összefoglaltuk szűkebb pátriánk legfőbb történéseit, legolvasottabb cikkeinket.
Zabaron avattak
Ünnepélyes keretek között, hivatalosan is átadták a napokban Zabaron a Magyar Falu Program pályázati forrásából vásárolt hangtechnikai eszközöket. Ferencz Nándor, a község polgármestere elmondta: miután az önkormányzat régi hifitornya tönkrement, nem kevés gondot okozott a helyi rendezvények kihangosítása. A berendezés átadóján Becsó Zsolt országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: legalább akkora jelentőséget tulajdonít a Magyar Falu Program segítségével megvalósított kisebb projekteknek, mint a más pályázati lehetőségekkel kivitelezett nagyobb volumenűeknek.
Beiktatták a lelkészt
Beiktatta lelkészét a Salgótarjáni Evangélikus Egyházközség. Az avatást Szabó András, a Nógrádi Evangélikus Egyházmegye esperese végezte. A szertartáson Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A szertartáson más egyházak lelkészei és városi vezetők is részt vettek.
Összehozták őket Salgótarjánban
Április 13-án Gregor Bernadett és Varga Viktor közösen lép színpadra Salgótarjánban. Bár látszólag nagyon különböznek egymástól, a Zenthe Ferenc Színház úgy gondolta, érdemes volna őket egy közös produkcióban látni. Éppen ezért mindkettejüket meghívták, és most egy közös estre készülnek Meztelen igazság címmel. Varga Viktor az RTL-nek tett nyilatkozatában elmondta, hogy elmondhatatlanul izgatott, hogy egy ilyen vonzó nővel szerepel majd együtt. Mint mondta, meztelenül is látta már a színésznőt még a playboyos időszakából. Az apja szekrényének tetején találta az újságot, és azonnal kikerekedett a szeme a színésznő teste láttán. Gregor Bernadett úgy gondolja Varga Viktor és ő két különböző világ, de abszolút a jó értelemben.
Itt a nagyhét, barkát szenteltek (fotókkal!)
Elérkezett a húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdete. Szentkúton is Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékeztek meg, és megszentelték a barkaágakat. Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet. A virágvasárnapi liturgia minden ünnepélyessége mellett már az Úr szenvedéstörténetét tárta a nemzeti kegyhelyre látogató hívek elé.
Víz alatt az aluljáró
A vasárnap délutáni heves zivatar miatt elöntötte a víz a salgótarjáni Bem utca aluljáróját. Vasárnap délután nagy mennyiségű eső zúdult Salgótarjánra, amelynek eredményeként megbénult a forgalom, több szakaszon pedig árvíz borítja az úttestet. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Tamás-Kovács Andrea akkor felhívta a salgótarjáni autósok figyelmét, hogy a vasúti átjáró alatt, a litkei kereszteződésnél nagy mennyiségű csapadék akadályozta a zavartalan közlekedést, amit a Magyar Közút munkatársai orvosoltak.
Főszerepben a polgármester
Virágvasárnap mutatták be a Pasaréti Passiót a drégelypalánkiak, amelyben a főszereplő a helyi polgármester volt. A szombaton este kezdődő előadáson megtelt a Szent Erzsébet templom Drégelypalánkon. 38 helyi önkéntes amatőr színjátszó csatlakozott a kezdeményezéshez, hogy bemutathassák a Pasaréti Passió megújult változatát. A misztériumjáték „főhőse” ezúttal egy fiatal férfi volt, akit Rigó Dávid, Drégelypalánk polgármestere alakított. Az ő hitkeresésének története áll párhuzamban Jézus szenvedéstörténetével. A kísértő szerepében Géringerné Méder Andrea pedagógus volt. A cselekmény két szálon fut végig, az egyik egy korunkbeli útkereső szemszögéből játszódik és közben végig ott van a kísértő, az ő kettőjük párbeszéde adja a történet lényegét.
Kiállítással nyitottak újra
Kiállítással nyitotta meg újra kapuit a napokban a bátonyterenyei Ady Endre Művelődési Központ, közel négy hónapnyi zárva tartás után. Nagyfalusi Sándorné gobelinjeit láthatják az érdeklődők az intézmény galériájának falain. A tárlatot Nagy Izidorné mátranováki alkotó ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, aki kiemelte: Nagyfalusi Sándorné Katalin nagy türelemmel és kitartással készíti képeit, merkelőtűvel, színes gyapjúfonallal, vagy osztott hímzővel előfestett vászonra. A szivárvány árnyalatainak minden színét felhasználva öltögeti alkotásait, nagy odaadással.
Harc a szeméttel
Harcolnak az illegális szemétlerakás ellen Patvarcon, mivel az állandó problémát jelent a helyieknek. Az önkormányzat felveszi a harcot a szemetelőkkel, de rengeteg idő, energia és olykor pénz, hogy megoldódjon egy-egy lerakat eltakarítása. Sokan egyáltalán nem figyelnek a környezetükre és gondolkodás nélkül eldobják a szemetet, akár menet közben az autóból is. Még rosszabb, amikor külterületekre, hordanak ki zsákszámra szemetet, sőt gyakran építési törmeléket vagy ürüléket. Bernáth Kornélia, Patvarc polgármestere arról számolt be, hogy a folyamatos szemetelők munkát adnak az önkormányzatnak és a patvarci lakosoknak. Nemrégiben több teherautónyi szemétlerakatot találtak Balassagyarmat és Patvarc között, amit félig önkormányzati, félig magántulajdonú ingatlanra helyeztek az elkövetők.
Tojásfára akaszthatják
Húsvét közeledtével különleges készülődésre hívja Dorogháza önkormányzata a településen élőket. Arra buzdítják a lakókat, hogy segítsenek szebbé, rendezetté és színesebbé varázsolni lakókörnyezetüket. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is közös díszítésre kéri a helyieket a faluvezetés.
– Az előző években is igyekeztek bevonni a lakókat a település dekorálásába. Azok akik csatlakoztak a felhíváshoz kreatív és ötletes alkotásokat helyeztek ki szerte a faluban. Idén is hasonló akcióval készültek – mondta Táboritáné Bata Georgina, az önkormányzat közművelődésért felelős munkatársa. – A faluközpontban és az újtelepi falurészen is egy-egy tojásfára aggathatják a helyiek az általuk készített dekorációt április 3-a és 6-a között.
Megsérült az elgázolt nő
Elgázoltak egy gyalogost a minap Balassagyarmaton. Tamás-Kovács Andrea, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint az Arany János út és a Rákóczi fejedelem út kereszteződésében egy személyautó elütött egy úttesten áthaladó gyalogost. Hozzátette: a gyalogos nő megsérült a baleset következtében. Csép Vivien Dorka, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa elárulta, hogy a helyszínre riasztott mentőegység egy középkorú nőt könnyebb sérülésekkel szállított a területileg illetékes kórházba.
Ha az elsők között szeretnél értesülni Nógrád megye legfontosabb híreiről, lájkold a Facebook-oldalunkat, ha pedig esténként egyben szeretnéd átfutni a nap híreit, iratkozz fel a Nool.hu hírlevelére!