20 éves a rejtély: a híres mátrai betyár koponyáját találták meg a verebélyi barlangban?

Vidróczki Márton neve a halála óta eltelt kereken 150 évben összeforrott a Mátrával. A szegénylegények hányatott sorsát megélt férfi 1837-ben született a Heves vármegyei Mónosbélen, életéről pedig a néphagyományok számos legendát őriznek. Néhány történet szerint katonaszökevény volt, míg egy másik szerint bojtár korában kegyetlenül megverte a számadója és ezért szegődött betyárnak. 

A mesékben egyaránt derék emberként írták le, aki pisztolyokkal és puskákkal felszerelkezve járt-kelt mindenfelé. A hiedelem szerint Vidróczki "golyóálló" volt, ellenségeit pedig kegyetlenül megbüntette. A gazdagoktól nem volt rest rabolni, ám a mendemondák szerint a szegény embereket sosem bántotta.

A betyár halála körül szintén számos história kering: némelyik arról szól, hogy a szeretője árulásának köszönheti vesztét, míg más történetek szerint az egyik tettestársa ölhette őt meg. A korabeli sajtóhírekben ez utóbbit erősítették meg, sőt, az a történet is elterjedt, hogy 1873. február 8-án a Nagybátonyhoz tartozó Tiribes puszta - azaz a mai Mátraverebély - határában ölték őt meg.

Vidróczi koponyája kerülhetett elő 20 éve?

A Nógrád Megyei Hírlap 2003. március 3-i lapszámában számoltunk be arról, hogy néhány barlangász a mátraverebélyi „Macskavölgy” északi részén kirándult kereken 20 éve ezekben a napokban, fogcsikorgató mínuszokban, s méteres hóban. Mikor eljutottak a Mátraverebélyhez sokkal közelebb eső, ám Bátonyterenye közigazgatási területéhez tartozó Macska-barlanghoz, igencsak megdöbbentő élményben volt részük. 

– Ástunk magunknak egy letelepedőhelyet, átöltöztünk barlangászruhába (kint mínusz 18 fok volt!). Bekúsztam az igencsak szűk üregbe. Egy kis oldaljáratban halvány sárga színű gömb nézett farkasszemet velem. Egy emberi koponya, néztük egymást, ő a már mindent tudó sötét szemüregekkel, én kicsit megilletődve a pillanat ritkaságától. A többiek is szemrevételezték a hajdanvoltat, aztán több dolog történt egyszerre. Halk sóhajtásszerű hang hallatszott, a mellettem lévő egy mázsa lassan rácsúszott a koponyára, a felcsapódó por egy pillanatig mindent betakart, a fényképezőgépek vakon lestek, a csend kibírhatatan volt – mesélte el 20 éve a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain keresztül a történteket Buda László, salgótarjáni barlangász. 

– Gubecs derekához sodródott egy kétkilós kő, se előre, se hátra. Átvillant az agyamon a hajdani balesetet szenvedő barlangász, aki szintén így járt, igaz ő függőlegesen szorult be egy franciaországi barlangba, de elhessegettem a képet. Gubecs csípőmozgással kimozdította a követ, ami lassan legördült a törmeléken, s onnan már könnyű volt kihúzni őt, fejjel előre bukott ki a szűk résből. Minden a miénk volt. Az élmények, a fotók, csak a koponya veszett oda. Vajon kié volt? Ki várta a pillanatot, hogy szembenézzünk vele? Ha Vidróczki volt, akkor most végleg elvesztettük. Az élet megy tovább, mi pedig lefelé a völgyön át. Lehet, hogy a kutatás folyik tovább... – írta Buda László.