A salgótarjáni nőgyógyász szerint nem lehet kérdés a védőoltás beadatása

– Úgy vélem, hogy a koronavírus elleni oltást minél több embernek be kell adatnia, nemcsak hazánkban, hanem szerte a világon – hangsúlyozta dr. Márkus László Tibor nőgyógyász főorvos. Hozzátette: ez egy súlyos betegség és egyikünk sem tudhatja előre, hogy könnyen átvészeli-e azt vagy súlyos tünetei lesznek.

G. E.

Dr. Márkus László Tibor

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Mint mondta, vannak veszélyeztetett csoportok, ide tartoznak az idősebbek. A hatvanötödik életév után az emberi szervezetben már olyan változások mennek végbe, amelyek a vírussal szembeni védekezőképességet gyengítik. Amennyiben ehhez krónikus betegségek társulnak, a gyógyulás esélyei még rosszabbak.

Dr. Márkus László Tibor
Fotó: NMH

– Az egészségügy leterheltsége óriási. Az a tapasztalatunk, hogy szinte egyik napról a másikra kerülnek a betegek életveszélyes állapotba – fogalmazott a főorvos, aki azt is kiemelte: – Egyre több mutációja is megjelenik a vírusnak. Amelyik a közelmúltban Angliában ütötte fel a fejét, a fiatalabb korosztályt fertőzi és betegíti meg.

Dr. Márkus László Tibor kifejtette: azért is javasolt minél több embernek beadatni az oltást, mert vannak olyanok, akik nem kaphatják azt meg.

– Ide tartoznak mások mellett a kismamák, de az allergiások és a daganatos betegek is. Őket csak úgy védhetjük meg a fertőzéstől, ha a környezetükben élők be vannak oltva – mondta.

Hozzátette: számára egy pillanatig sem volt kérdés, hogy oltassa-e magát, és ugyanezt elmondhatja minden, általa ismert orvos kollégájáról.

– Véleményem szerint szinte csak a laikusok ellenzik az oltás beadását – hangsúlyozta végül a főorvos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában