2021.01.11. 14:18
Megküzdött a vírussal, és beoltatja magát Gyarmat polgármestere
– Mivel a saját bőrömön, ráadásul a kórházban tapasztaltam meg, hogy súlyos is lehet a covid-19 fertőzés, ezért evidens: én beoltatom magam, természetesen már regisztráltam is – mondta Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere.
A városvezető szerint legalább az egészségügyben, a szociális intézményekben, a közellátásban dolgozóknak és a veszélyeztetett korúaknak, illetve a krónikus betegeknek elengedhetetlen, hogy beoltassák magukat
Forrás: NMH
Fotó: (c) Torjay Attila
Ahogy arról tavaly októberben beszámoltunk, Balassagyarmat polgármestere is megfertőződött a koronavírussal, alacsony lázzal, izomfájdalommal és köhögéssel gyógyult otthonában. Néhány nappal később romlott az állapota, így az orvosokkal konzultálva, bekerült a Dr. Kenessey Kórház Covid osztályára. A városvezető 25 nap után, negatív teszteredménnyel hagyhatta el a kórházat.
– A korábbi megbetegedésem miatt most pár hónapig még védett vagyok, ami szerencse, hiszen a koromnál fogva az utolsó oltási csoportba – a 18–60 év közötti egészségesekhez – tartozom. Azonban legkésőbb októberben mindenképpen beadatom a védőoltást, mert a következő télnek feltétlenül védetten szeretnék nekimenni.
A városvezető szerint legalább az egészségügyben, a szociális intézményekben, a közellátásban dolgozóknak és a veszélyeztetett korúaknak, illetve a krónikus betegeknek elengedhetetlen, hogy beoltassák magukat. Ugyanis jelenleg ez az egyetlen járványgátló eszköz, és az ő védettségük a halálozási számokat döntően befolyásolja. Persze, az lenne az ideális, ha a teljes lakosság hetven százaléka beoltaná magát, mert akkor teljesen blokkolni lehetne a járványt. Az előzetes regisztráció pedig azért fontos, hogy a hatóság lássa, területileg melyik oltási csoportnak mekkora vakcinaigénye van, hiszen a tömeges oltáskor tízezer oltási ponton folyik majd a munka. Ez pedig komoly előkészületeket igényel.

Fotó: NMH
– Nógrád megyében a veszélyeztetett csoportok tagjai, az idősek és krónikus betegek jelentős számban élnek. Az ő védelmükben sem mindegy, mekkora lesz az itteni átoltottság. Arról nem is beszélve, hogy most a szomszédos Szlovákiában sokkal súlyosabb a helyzet, az ingázások miatt ez is kritikus fertőzési tényező – hangsúlyozta Csach Gábor.
védőoltás Nógrád Megyében
- Egy megoldás létezik, a vakcina – vallja a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
- Közös érdekünk a védőoltás – amint tehette, beoltatta magát Mátranovák polgármestere
- A Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei igazgatója mindenkit arra buzdít, hogy vegye fel az oltást
- A járvány terjedését csak a védőoltással lehet megállítani – vallja Bér polgármestere
- A vakcinával érhetjük el, hogy ne alakuljanak ki szövődmények – vallja a ceredi idősek otthona vezetője
védőoltás Nógrád Megyében
- Egy megoldás létezik, a vakcina – vallja a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke
- Közös érdekünk a védőoltás – amint tehette, beoltatta magát Mátranovák polgármestere
- A Magyar Vöröskereszt Nógrád megyei igazgatója mindenkit arra buzdít, hogy vegye fel az oltást
- A járvány terjedését csak a védőoltással lehet megállítani – vallja Bér polgármestere
- A vakcinával érhetjük el, hogy ne alakuljanak ki szövődmények – vallja a ceredi idősek otthona vezetője