2018.11.26. 11:23
Megválasztották az év nyugat-nógrádi polgármesterét a bálon
Ismét bálozók vidám zsivaja töltötte meg Balassagyarmaton a vármegyeháza dísztermét. A hat esztendővel ezelőtt történelmi emlékhelynek minősített impozáns, klasszicista stílusú épületben sok jeles nógrádi személyiség és vendég megfordult majdnem kétszáz éves fennállása óta.
Forrás: NMH
Fotó: Torjay Attila
A vármegyeháza hivatali funkciója mellett a hajdani megyebáloknak is helyt adott, lépcsőit egykor Déryné Széppataki Rózától Szontágh Pálig, Madách Imrétől Mikszáth Kálmánig sok híres magyar koptatta már.
November 24-én este második alkalommal került megrendezésre falai között a polgármesterek bálja, melynek meghívottjai a nyugat-nógrádi választókerület nyolcvannégy településének polgármesterei, alpolgármesterei, valamint a térség háttérszervezetei, vállalkozói voltak.
Polgármesterek bálja
Az est fővédnöke Balla Mihály, a térség országgyűlési képviselője köszöntőbeszédében kihangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy egymással együtt dolgozó, hasonló célokért küzdő emberek olykor találkozhassanak olyan események kapcsán is, melyek nem a munkáról szólnak. Az itt megjelentek mindannyian a saját területükön próbálnak minél többet tenni Nyugat-Nógrád fejlődéséért. A szép számú résztvevő alapján joggal gondolhatjuk, hogy a térségben kialakult egy olyan közösség, amely számára fontos, hogy a mindennapi munkán túl kötetlenebb keretek között és főleg személyesen is találkozhassanak.
Kezdetektől a falu polgármestere
Verbói Gábor a megye egyik legrégebben, folyamatosan hivatalban lévő polgármestere, 1990 óta tölti be e tisztséget Nógrádmegyer községben. Mint lapunknak elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy saját kollégái tartották érdemesnek erre a címre. Sikertörténetként értékeli az elmúlt éveket a települése történetében, ahol jelenleg is öt nyertes beruházás kivitelezése zajlik. Verbói Gábor polgármester munkáját nem először ismerték el: a közelmúltban ő lett Nógrádmegyer első díszpolgára is.
A vacsora után a résztvevők megkóstolhatták a polgármesterek tortáját, amit a tavalyi évhez hasonlóan idén is Jagyutt Péter mestercukrász készített. A balassagyarmati cukrászmester ez alkalommal Hont vármegyei málnatortájával kedveskedett a bálozóknak.
A kiváló hangulatról a Hungarian Wedding Award legjobb zenekar kategóriájának a győztese, a Koktél4U gondoskodott.
A belépőjegyek és a tombola bevételét a gyarmati kórház gyermekosztályának és a helyi bokszszövetségnek ajánlották fel.
Első alkalommal választották meg Nyugat-Nógrád polgármesterét. A települések vezetői előzetesen adhatták le szavazataikat az erre a címre általuk legmegfelelőbbnek tartott személyre, melyet idén Nógrádmegyer első embere, Verbói Gábor kapott.