2018.06.06. 16:32
DNS-vizsgálat deríti ki, hogy a menekülő medve azonos-e a nógrádival
Északról Csongrád megyéig menekülő medve története tartja izgalomban az országot, és többekben felmerült: ez ugyanaz a nagyvad, mint amit Somoskőújfalun keltett riadalmat.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szerda hajnalban a Pest megyei Kocsér egyik tehenészetével szemben lévő erdőben találták meg azt a medvét, amelyik hétfő hajnalban a szoljon.hu tudósítása szerint eléggé megijesztette Abony lakóit, majd dél felé vette az irányt és lényegében meg sem állt Csongrád megye közeléig. A baon.hu arról írt, hogy a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpáron is látták a vándorló a nagyvadat. Többekben felmerült: lehet, hogy ez az állat ugyanaz, mint amelyik Somoskőújfalun és a Heves megyei Karácsondon is járt.
Megkérdeztük Kálmán Gergely a Duna-Ipoly Nemzeti Park kommunikációs munkatársát arról, hogy mennyi az esélye annak: a somoskőújfalui medvét keresik most. Portálunknak annyit elmondott, hogy a medve egyedül van, a helyszínen lévő kollégák DNS-mintát vettek az ürülékéből és annak elemzése után kiderül, hogy a Nógrádban látott állat kóborolt-e el olyan messze Somoskőtől.
- A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek, és a helyi vadásztársaságok összefogásával folyamatosan nyomon követik a medvét. A Készenléti Rendőrség hőkamerával felszerelt helikopterrel, a természetvédelmi őrök drónnal is keresik a hatályos jogszabályaink szerint fokozottan védett állatot – ismertette Gergely.
Az ügyet idő közben továbbították a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságához, ugyanis a medve jelenleg már azon a területen tartózkodik. Ludnai Tünde a park természetvédelmi őrszolgálat-vezetője közölte, hogy ezekben a percekben is tart a ragadozó befogása. Két emberük altatólövedékes fegyverrel próbálja megközelíteni, majd célba venni a mackót, hogy számára ideálisabb környezetbe szállíthassák őt.