Bulvár-celeb

2024.05.14. 12:32

Mocsári teknősök akadályozhatják a forgalmat a magyar utakon

Ha valaki találkozik a mocsári teknősökkel, néhány dolgot tudnia kell.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: hecke61

Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

A mocsári teknős Magyarország egyetlen őshonos teknősfaja, amely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így főként ezek közelében lehet számítani rájuk. A májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában azonban a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is láthatók.

Mocsári teknősök akadályozhatják a forgalmat a magyar utakon

Az autóval, kerékpárral közlekedők ebben az időszakban fokozottan figyeljenek az utakon áthaladó vagy éppen ott napfürdőző állatokra, a teknősök mellett a kígyókra, gyíkokra, sünökre is - kérte az egyesület.

Amennyiben valaki úton áthaladó teknőst lát, álljon meg, és segítse át az úttest túloldalára, figyelve arra, hogy abba az irányba vigye, amerre a teknős igyekezett. A felnőtt teknősöket semmiképpen ne vigyék vissza a vízhez - hívták fel a figyelmet.

Ebben az időszakban az országban szintén előforduló és néhány esetben szaporodó idegenhonos teknősfajokkal is lehet találkozni. Ilyenkor a legjobb megoldás eljuttatni őket a legközelebbi állatkertbe.

A hüllőkkel és kétéltűkkel kapcsolatos észleléseket az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson keresztül kérik rögzíteni.

A teknősfajok határozásában segítséget jelenthet a Kétéltű- és Hüllőhatározó okostelefonos alkalmazás - ismertették.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában