Tájfutás

2024.05.14. 11:13

Középmezőnyben végeztek a nógrádiak a diákolimpiai döntőben

Idén Soltvadkert adott otthont az országos diákolimpia döntőnek. Az eseményre az ország minden tájáról 526 diák állt rajthoz a különböző korcsoportokban, ahol elsőként az egyéni rövidtávú döntőkre került sor.

Nool.hu

Vármegyénket egy lány kivételével a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, illetve a Bolyai János Gimnázium tanulói képviselték, ők egyben a Salgótarjáni Dornyay SE tájfutói is. A rövidtávú, az erdei küzdelmektől könnyebb tájékozódási képességet igénylő versenyszámot a Vadkerti-tó mellett bonyolították le. Itt a versenyzőket tájékozódási szempontból igencsak odafigyelős pályák – közte kerítések sokasága és mesterségesen letiltott útlezárások – fogadták.

Nógrádi szempontból a korábbi évek eredményeit tekintve, ezúttal középmezőnyös helyezések születtek. Mindezek mellett a fiúknál több nógrádi tájfutó is hibázott, így helyezés nélkül zárták a döntőt.

A legjobb megyei eredményt a fiúknál az FVI. korcsoportban szereplő Verebélyi Attila (Bolyai) érte el, aki 40 induló közül a 18., míg lányoknál az NII. korcsoportban Kadlót Dóra (SÁI) a 17. helyen zárt. A megyék közti három fős csapatváltó küzdelmében a lányoknál vármegyénk I. csapata az előkelő 11. helyen ért célba. 

Rövidtáv és csapatváltó eredmények

FIV. korcsoport (73 induló, légvolnaltáv 3,0 km, 21 ellenőrzőpont): 47. Tóth-Nán Tamás (Bolyai) 23:14 perc. FV. (54, 3,3 km, 22): 19. Molnár István (Bolyai) 18:37. FVI. (40, 3,5 km, 26): 18. Verebélyi Attila 19:43 ... 20. Marosszéky Péter (mindketten Bolyai) 21:04.

NII. (48, 2,3 km, 16): 17. Kadlót Dóra (SÁI) 20:35. NIII. (47, 2,6 km, 17): 36.Szikszai Boglárka (SÁI) 21:31. NIV. (57, 2,7 km, 19): 20. Ozsvárt Enikő (Cogito) 16:21 ... 34. Korponai Jázmin 19:26 ... 38.Balla Edina (mindketten SÁI) 21:56. NV. (42, 2,9 km, 21): 27. Marosszéky Panna (Bolyai) 22:45.

Csapatváltó eredménye

Fiúk (46 csapat): 23. Nógrád (Tóth Nán Tamás, Kadlót Ákos, Maier Bendegúz) 81:17. Lányok (32): 11. Nógrád (Balla Edina, Szikszai Boglárka, Ozsvárt Enikő) 80:12. Nógrád II. kiesett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában