Történelmi hagyaték

2022.03.03. 06:45

175 éve született a telefon feltalálója, Alexander Graham Bell

Az őstelefon persze még nem volt az igazi, a hangot csak 4 kilométerre továbbította úgy-ahogy, azt is csak akkor, ha a hívó torka szakadtából kiabált a kagylóba.

175 éve, 1847. március 3-án született a skóciai Edinburgh-ban Alexander Graham Bell, a telefon feltalálója.

Családja több nemzedékre visszamenően a beszéd kérdésével és a hang fizikájával foglalkozott. Apja siketnémákat tanított beszélni. Anyja maga is súlyos halláskárosult volt, így nem csoda, hogy Bell is logopédusnak tanult. Diákként nem emelkedett ki társai közül, de már ekkor feltűnt találékonysága. Amikor a zord éghajlatú Skóciában két testvérét is elvitte a tüdőbaj, a család előbb Kanadába, majd az Egyesült Államokba költözött.

Bell 26 évesen lett a Bostoni Egyetem professzora, és amikor egyik siket tanítványával esett szerelembe, új erővel fogott a hang mechanikájával és fizikájával foglalkozó kutatásaiba.

Először a távírót akarta tökéletesíteni, hogy az különböző frekvenciákon egy időben több üzenetet küldhessen, de egy idő után már azon fáradozott, hogy a vezetéken hangot továbbítson. Mivel ötletekben nem szűkölködött, de a gyakorlati fizikában járatlan volt, egy Thomas Watson nevű műszerészt szerződtetett asszisztensének.

Bell alapötlete az volt, hogy a hanghullámokat elektromos rezgéssé lehetne alakítani, majd ezt ismét hanghullámmá visszaalakítani.

1876. február 14-én be is nyújtotta, majd március 7-én megkapta a 174.465 számon iktatott szabadalmat (sokak szerint a valaha bejegyzett legértékesebbet), egy "eljárást, illetve szerkezetet a beszéd és egyéb hangok telegrafikus átvitelére. a beszédet és egyéb hangot kísérő levegőmozgáshoz hasonló elektromos hullámmozgás útján".

Bellnek meg kellett vívnia a csatát a szabadalomért

Csak órákon múlott, hogy ma Alexander Graham Bellt tekintjük a távbeszélő atyjának, az ő neve szerepel a történelemben. Ugyanis ugyanazon a napon Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is szabadalmat kért ugyanilyen elvek alapján készített messzeszólójára. A szabadalmi jogot hosszas és igen heves csatározás után a néhány órával korábbi beadás igazolásával végül Bell kapta meg.

A működő telefon 3 nappal később született meg.

A legenda szerint 1876. március 10-én Bell kísérletezés közben véletlenül savat öntött nadrágjára, és ösztönösen a drót másik végén, egy emelettel följebb tartózkodó asszisztensét szólította:

Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.

Watson pedig lóhalálában meg is érkezett. Megtörtént az első telefonhívás.

A találmányt maguknak követelő feltalálók közül az üzleti életben is ő mutatta a nagyobb tehetséget. Miután a telefont nem tudta a Western Union cégnek 10 ezer dollárért eladni, 1877-ben önálló vállalatot alapított Bell Telephone Company néven. Ez a mai AT and T mamutcég elődje. A cég perek százait indította és nyerte meg a találmány bitorlása miatt.

Az őstelefon persze még nem volt az igazi, a hangot csak 4 kilométerre továbbította úgy-ahogy, azt is csak akkor, ha a hívó torka szakadtából kiabált a kagylóba. Így a gyakorlati alkalmazást csak az Edison által feltalált szénmikrofon tette lehetővé. A pofonegyszerű szerkezet teljesen ki is ábrándította a nagy fizikus Maxwellt, aki sokkal bonyolultabbnak képzelt egy olyan készüléket, amely képes a hang továbbítására.

Pillanatok alatt meghódította a világot a készülék

Ez az egyszerű telefon volt az Egyesült Államok függetlenségének 100. évfordulóján rendezett 1876-os philadelphiai világkiállítás nagy szenzációja.

A brazil II. Pedro császárra például olyan nagy hatást gyakorolt, hogy „Ez beszél” felkiáltással el is dobta a kezében tartott kagylót. A következő próbálkozó a híres fizikus Kelvin volt, aki szintén csodálkozott, de a készülék a kezében maradt. Egy éven belül a telefon világszerte elterjedt, még maga Viktória királynő is felszereltetett egyet a palotájába.

Az Egyesült Államokban 1886-ban már 150 ezernél több előfizetőt tartottak nyilván.

Az immár híres, gazdag és még mindig csak 30 éves Bell 1877-ben megnősült, 1882-ben pedig megkapta az amerikai állampolgárságot. Az üzlettel nem sokat foglalkozott, átengedte az ahhoz értőknek. Ő maga a kísérletezésnek és a tanításnak szentelte magát. Grafofon néven tökéletesítette a gramofont, a hang felvételére alkalmas szerkezetet, megalapította a siketnémák oktatásával foglalkozó amerikai szervezetet, kifejlesztett egy halláskárosodást mérő szerkezetet audiométer néven, nagyméretű, emberek szállítására is alkalmas sárkányok és szárnyashajó építésével, hangdetektorral, a tengervíz sótartalmának kiválasztásával, sőt még állattenyésztéssel is foglalkozott.

1881-ben fémkereső eszközt készített, hogy megtalálja a merénylet után haldokló Garfield elnök testében a golyót. A működőképes szerkezet azonban hasznavehetetlennek bizonyult, mert arra senki sem gondolt, hogy az ágy fémrugós matraca interferálhat a keresővel.

1885-ben Új-Skóciában, a Breton-foki szigeten vett birtokot és az ifjúkorára, Skóciára emlékeztető tájon rendezte be laboratóriummal is ellátott nyaralóját. Életében számtalan elismerést és kitüntetést kapott. 1915-ben, amikor az első amerikai transzkontinentális telefonvonalat felavatták, az első szavakat ismét a keleti parton ülő Bell mondta nyugati parton ülő asszisztensének, ugyanúgy, mint 40 évvel korábban.

Watson, jöjjön kérem. Szükségem van magára.

Bell 1922. augusztus 2-án halt meg a kanadai Baddeck városában, temetése napján Észak-Amerikában egy percre elnémultak a telefonok. Az ezredfordulón a közönség szavazatai alapján bekerült a 100 legnagyobb skót, brit, kanadai és amerikai közé is. A populáris kultúrában is jelentős helyet foglal el, több sláger is született róla. Talán a legismertebb a Sweet együttesé, amely szerint azért találta volna fel a telefont, hogy beszélhessen az Amerika túlsó partján élő feleségével. Csakhogy a valóságban az asszony siket volt, így a beszélgetés nehézségekbe ütközött volna.

Borítókép: Leemage via AFP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában