Szijjártó Péter: nyílnak a határok (videó)

Ausztria, Csehország és Szlovákia polgárai korlátozások nélkül tartózkodhatnak Magyarországon, és a magyar állampolgárok is korlátozások nélkül utazhatnak az említett országokba.

Az egészségügyi védekezés egy fontos szakaszán vagyunk túl, hiszen az elmúlt hetekben, hónapokban időben meghozott szigorú intézkedésekkel sikerült kontroll alatt tartani a járványt, sikerült viszonylag alacsonyan tartani a fertőzöttek számát Magyarországon. Ehhez szükség volt arra is természetesen, hogy a határainkon szigorú korlátozó intézkedéseket vezessünk be – idézte Szijjártó Péter szavait a Magyar Nemzet.

A határok lezárásnak köszönhetően nemcsak Magyarország, az egész közép-európai térség rendkívül sikeres volt a világjárvány féken tartásában az elmúlt hónapokban. Ez megadja a lehetőséget arra, hogy megnyissuk a határainkat egymás vonatkozásában – tette hozzá.

Dosszié

A sikeres egészségügyi védekezésnek köszönhetően a mai napon reggel 8 órától kölcsönösen lehetővé tesszük Ausztria, Csehország és Szlovákia állampolgárai számára a másik ország területén való tartózkodást, és a magyar állampolgárok is korlátozás nélkül utazhatnak és tartózkodhatnak ezekbe az országokba

– jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Természetesen más országok vonatkozásában is készítünk elő hasonló megállapodásokat, Németországgal és Horvátországgal is zajlanak megbeszélések – mondta Szijjártó Péter.

 

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Díjakat alapít és adományoz a Magyar Batthyány Alapítvány
őszintén megbánta
Ittasan vezetett a skót focista, 11 millióra büntették
fejlesztés / 1 órája
A hazai cégek nehéz helyzetben is elég erősek ahhoz, hogy beruházzanak
A gazdaságot segítő beruházásösztönző program keretében a kormány 806 céget támogat összesen 169 milliárd forinttal.
védekezés / 3 órája
Operatív törzs: jövő héten várhatóak újabb járványügyi intézkedések
múltidéző / 3 órája
Kecsegtetőek voltak a salgótarjáni Fanyúl zenekar kezdeti sikerei
Palchuber Kinga
baleset / 3 órája
Combsérülés miatt pihenőre kényszerül Marcelo
Győztest hirdettek / 5 órája
Ez ma a Top 10 legerősebb androidos mobil
értékes nyeremények / 5 órája
Már lehet jelentkezni a Magyarország Szépe versenyre
a világörökség része / 5 órája
Újra mecsetté alakítják a keresztény templomnak épült isztambuli Hagia Sophiát