Magyar nagyvilág

Bizonyítja ezt az is, hogy nemrég a palócság Brüsszelben mutathatta be egyedi értékeiket. Azt hiszem, amikor a külföldiek valamilyen formában találkoznak kultúránkkal, általában az elnyeri tetszésüket annak ellenére is, hogy először talán idegennek találják. Persze annyira nem is vagyunk ismeretlenek a számukra, hiszen – állítólag – bárhová utazunk, szinte biztos, hogy összefutunk legalább egy magyarral.

Néhányszor, amikor külföldre utaztam a barátaimmal, én is azt tapasztaltam, hogy egy idegen város utcáin sétálva innen-onnan „megüti a fülemet” a magyar szó. Ez nem is olyan fura, arra viszont tényleg nem számítottam, hogy nem csupán a turisták között találkozom honfitársakkal. Ebédidőtájt a társaságunk beült egy étterembe, majd amikor a pincér odalépett az asztalunkhoz, hogy felvegye a rendelést, úgy tűnt, nehéz eset lesz, mivel nem beszélünk közös nyelvet: ő angolul kérdezett, én meg németül tudtam volna válaszolni. A probléma megoldásaként megkértem a csapatunkban lévő angoltanárnőt, hogy legyen szíves, fordítsa le a szavaimat.

Legnagyobb meglepetésemre a pincér felnevetett, és csak annyit kérdezett az anyanyelvünkön: sikerült már innivalót választanunk, vagy visszajöjjön később? Ekkor döbbentem rá, hogy tényleg van igazság a mondásban, amely szerint akármerre is járjunk a nagyvilágban, mindenhol magyarokba botlunk…