Kézilabda

2024.01.30. 20:47

Balassagyarmati és váci sikerek a V. Nógrád Kupa utánpótlás tornán

A házigazda leányok büntetők után, míg a váci fiúk magabiztos játékkal hódították el a trófeát.

Nool.hu

A Balassa SE Balassagyarmat játékosai mosolyogva vették át aranyérmeiket

Forrás: Nógrád Vármegyei Kézilabda Szövetség | Facebook

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, a Nógrád Vármegyei Kézilabda Szövetség ötödik alkalommal rendezte meg a Nógrád Kupát 2024. január 27-én Balassagyarmaton, a Balassa SE sportcsarnokban.

A megmérettetésen négy leány és négy férfi képviseltette magát. A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevő csapatok lehetőséget kapjanak a bajnokságra való felkészülésben, aminek sikerességét a megjelent a csapatvezetők egytől egyig megerősítettek és már a torna végén jelezték, hogy a következő évben is szívesen visszatérnek majd. A félidők 25 perces játékidővel lettek lejátszva, a lebonyolítás pedig kuparendszerben történt, két elődöntő, majd utána a vesztes csapatok a 3. helyért, a nyertesek pedig az első helyért mérték össze tudásukat. A hölgyeknél végül hazai siker született, hiszen a Balassa SE Balassagyarmat két rendkívül szoros meccsen, a döntőben végül büntetőkkel nyert. 

A fiúknál a Váci FKA magabiztos játékkal hódította el a trófeát. Az eredményhirdetésen a csapatoknak, a különdíjasoknak az okleveleket és a kupákat Bártfai Ferenc, a Nógrád vármegyei Kézilabda Szövetség Elnöke adta át. Az elnök úr köszönetét fejezte ki a Magyar Kézilabda Szövetség Utánpótlás Irodájának és munkatársainak az előkészítő munkában nyújtott rengeteg segítségért.

Eredmények. Leányok, elődöntők: Balassa SE Balassagyarmat – Salgótarjáni Strandépítők KC 28–26 (12–15), TFSE Budapest – Veresegyház VSK 29–15 (19–6), bronzmérkőzés: Salgótarjáni Strandépítők KC – Veresegyház VSK 40–31 (21–14), döntő: Balassa SE Balassagyarmat – TFSE Budapest 23–23 (13–14), büntetőkkel: 4–2.
Különdíjasok: A torna legjobb kapusa: Nemes Fanni (TFSE), A torna legjobb mezőnyjátékosa: Kuczi Ivett (TFSE), A torna legjobb góllövője: Imre Emma (Balassa SE).

Fiúk, elődöntők: Mogyoródi KSK – Salgótarjáni Strandépítők KC 33–18 (18–7), Szalézi DSE Kazincbarcika – Váci FKA 23–30 (11–16), bronzmérkőzés: Salgótarjáni Strandépítők KC – Szalézi DSE Kazincbarcika 20–44 (8–20), döntő: Mogyoródi KSK – Váci FKA 25–28 (10–15).

Különdíjasok: A torna legjobb kapusa: Csányi Márton (Váci FKA), A torna legjobb mezőnyjátékosa: Zsuga Péter (Mogyoródi KSK), A torna legjobb góllövője: Kocsis Marcell (Váci FKA).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában