2023.06.01. 12:15
Gőzerővel készül az SBTC a vasárnapi osztályozó mérkőzésére (videó)
A héten már az osztályozós két mérkőzéses párharcára készül a Salgótarjáni BTC együttese, amelyet vasárnap 17 órás kezdéssel rendeznek meg a salgótarjáni Szojka Ferenc Stadionban.
Korábban már közöltük olvasóinkkal az NB III-ba jutásért vívott osztályozós párharcok sorsolásának eredményét, amelyet követően a Stécé Komárom-Esztergom bajnokával, a Nyergesújfalu együttesével nézhet majd farkasszemet.
A fekete-fehér együttes gőzerővel készül az ütközetre, amelynek első mérkőzését hazai pályán vívhatják majd meg a Szojka Ferenc Stadionban vasárnap 17 órás kezdéssel, míg a visszavágót egy héttel később rendezik Nyergesújfaluban. A két mérkőzésen az idegenbeli gól nem számít, így egyenlő gólszámok esetén, hosszabbítás, valamint tizenegyespárbaj következhet.
Mint arról már beszámoltunk, a klub ügyvezetője Árki Gábor is bízik a csapat sikerességében, valamint elmondta véleményét a megmérettetés előtt.
Nool.hu videó
- Felidéztük, hogyan készült a sörösüveg több mint 70 éve Salgótarjánban (videó)
- Elütötte az autó, de felépült, majd nógrádi állatvédők segítségével gazdát talált a kiskutya (videó)
- Gyalogost gázoltak Salgótarján forgalmas útján, mentőhelikopter is érkezett (videó)
- Sorra újulnak meg Nógrád útjai, ahol kész a terv, a tavaszi időszakra is pályázhatnak (videó)
- Megkezdődtek a diósjenői bekötőút felújítási munkálatai, 300 milliós a költségvetése (videó)