A karancsaljai titán, aki lerúgta Pelét a pályáról (videó)

Na de kezdjük a történetet az elején. Menczel Iván 1941-ben született Karancsalján, és mint akkor minden jóravaló gyerek a focit választotta hobbijának. A tehetsége hamar utat tört magának, 12 évesen már a megye legnagyobb egyesületében, az SBTC színeiben rúgta a labdát. A 17. születésnapja előtt már az NB I-es felnőttcsapatban is bemutatkozott, és négy éven keresztül viselte a fekete-fehér mezt. Ezt követően Tatabányára vezetett az út. 1964-ben és 1966-ban bajnoki harmadik helyet szerzett csapatával – utóbbit a legendás Hidegkuti Nándor edzősködése alatt –, de itt már a nemzetközi porondon is bemutatkozhatott a fiatal játékos. 

1968-ban az akkor sikerei csúcsán lévő Vasas szerződtette le és meghívót kapott az olimpiai válogatottba is. Egy évvel korábban az angyalföldi csapat megnyerte a Santiagóban megrendezett, nagy presztízsű Hexagonal-kupát, így ismét meghívást kaptak egy dél-amerikai túrára, ahová természetesen már csatlakozott a frissen szerződtetett Menczel is. Az ominózus mérkőzésre január 23-án került sor, ahol végül farkasszemet nézhetett a két kiválóság.

Egy évtizedekkel későbbi interjúban így emlékszik vissza a történtekre: – Jobbfedezetként rám hárult Pelé kikapcsolása, de hát ez nem ment egykönnyen. A Fekete Gyöngyszem a pályán példásan dirigálta a csapatát, s a labdát alig lehetett tőle elvenni. Sokat fickándozott mellettem. Egyszer eluntam a dolgot. Jött a brazil támadás, szállt felénk a labda, s én a játékszert emberestül, mindenestül kivágtam a salakra. Pelé nagyot huppant, a földön maradt, s a sok tízezres közönség őrjöngésbe kezdett. Hirtelen elkapott a halálfélelem, attól tartottam, hogy valaki ott pisztolyt ránt, s keresztüllő. Le akartam szaladni a pályáról, de Rudi bácsi nem engedett. Később lecsillapodtak a kedélyek, noha Pelé király azon a meccsen már nem mehetett vissza a pályára. Egy szó, mint száz: „megúsztam”!

A Népsport korabeli száma a címlapon hozta le a meccs tudósítását, ahol a Pelét dicsérő sorok mellett Bakos Sándort, a későbbi szövetségi kapitány Mészöly Kálmánt és a középpályás Menczel Ivánt emelték ki, mint csapatuk legjobbjait.

A karancsaljai labdarúgó számára az 1968-as év még tartogatott sikereket. A mexikói olimpia minden mérkőzésén pályára lépett, a Salvador és a Ghána elleni csoportmeccsek mellett pedig az ötkarikás játékok döntőjében is betalált, amit végül 4–1-re megnyertek Bulgária ellen.

Pályafutása befejeztével utánpótlásedzőként dolgozott több csapatnál is, majd korkedvezménnyel vonult nyugdíjba, és visszaköltözött a nógrádi megyeszékhelyre. 2011. november 26-án elhunyt el Salgótarjánban. Végső nyughelye – legnagyobb sikereinek helyszíne – az Illovszky-stadion egyik zugában kialakított kegyhely lett, ahol két két korábbi játékostársa, Bakos Sándor és Mathesz Imre hamvai is nyugszanak.