Felújítás

2024.05.17. 19:14

Közösségek erősítését szolgálja az új ipolyvecei létesítmény, 13 millió jutott rá

A községben több helyszínre szervezett egészségnap keretében adták át pénteken Ipolyvecén a két lépcsőben felújított közösségi házat. A létesítmény a helyi közösségek erősítését is célozza.

Hegedűs Henrik

Egészségügyi szűrőbusz érkezett Ipolyvecére a közösségi ház átadójának napján

Forrás: Nool.hu

Fotó: Hüvösi Csaba

A település művelődési házában már délelőtt fogadták a véradásra jelentkező embereket, ezzel párhuzamosan az orvosi rendelő épülete előtt a szűrőbusz szolgáltatásait vehette igénybe a lakosság, illetve az egészségmegőrzés érdekében az óvodásoknak is szerveztek programokat.

Közösségek erősítését szolgálja a beruházás. Ipolyvecére látogatott a megnyitóra Balla Mihály (jobbra) országgyűlési képviselő is
Fotó: Hüvösi Csaba / Forrás: Nool.hu

Az Együtt Ipolyvecéért Mozgalom által a Magyar Falu Program civil szervezeteket segítő támogatási formájára beadott sikeres pályázat jóvoltából újult meg a közelmúltban kívül-belül az egykori katolikus iskola épülete, amit most közösségi térré alakítottak át. A polgármesteri hivatallal átellenben, az út túloldalán található épületet két lépcsőben korszerűsítették, összesen 13 millió forintból. Az első körben a külső tatarozás zajlott, benne a homlokzat és az oldalfalak rendbetételével, a nyílászárók kicserélésével, míg a második ütemben a belső részek kerültek sorra.

Az avatón megjelent és rövid beszédet mondott Balla Mihály, a nyugat-nógrádi térség országgyűlési képviselője, aki elsősorban azt hangsúlyozta, mennyire fontos feladata mindenkor az önkormányzatnak a helyi közösség életének élénkítése, és a megfelelő programoknak, eseményeknek méltó környezetet kell teremteni, ez történt most meg Ipolyvecén.

Rendezvényeknek is helyszínt ad az új létesítmény

Közösségek építése a fő cél, így Szőlősi Kornél, az Együtt Ipolyvecéért Mozgalom elnöke a részleteket taglalta: az a cél lebegett a szemük előtt, hogy a kisebb jellegű rendezvényeknek olyan helyszínt alkossanak, ahol különböző klubfoglalkozásoknak, kézműves szakköröknek, akár iskolai osztálytalálkozóknak, vagy szűk körű polgári esküvőknek otthont adhatnak, a megfelelő színvonalú infrastrukturális háttér biztosításával. Ráadásul ide, az egyik szobába települ a falusi könyvtár is, ezzel a jövőben a létesítmény mindennapos használatáról is gondoskodnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában