Ping-pong

2022.10.12. 13:42

Szécsény a megyei asztalitenisz fellegvára

Szécsényben 15 évvel ezelőtt, 2007-ben alakult meg a Szerva Asztalitenisz Egyesület, amely másfél évtized alatt beírta nevét a város, a megyénk, de azt is mondhatnánk, hogy az ország sportéletébe.

Sz.F.

Kuris Kitti az egyik legtehetségesebb fiatal játékosuk volt az évek alatt

Forrás: Beküldött

Dr. Harik Ferenc 2000-ben került a városba. Az NB II-es asztaliteniszező még egy ideig visszajárt Sajószentpéterre a csapatához játszani, de minden vágya az volt, hogy Szécsényben is legyen egy jó színvonalú asztalitenisz élet. Maga köré gyűjtötte azokat, akik kedvtelésből ütötték a labdát, s megalakították a Szerva Asztalitenisz Egyesületet, amelynek ő lett az elnöke, edzője, játékosa, mondhatni mindenese.

A csapat nevezett a 2007-2008-as megye-bajnokságba, amit megnyertek. Az akkori játékosok: Kövendi János, Heizer Zoltán, Rigó János, Id. Harik Ferenc, Borik Albert, Dr. Pintér Sándor, Szőlősi Milán, Dr. Harik Ferenc. A bajnoki cím számukra azt jelentette, hogy egy osztállyal feljebb léphetnek. Azt mondhatjuk, hogy rövid idő alatt a szécsényi asztaliteniszezők helyi sporttörténetet írtak azzal, hogy felkerültek az NB III-ba.

A felsőbb osztály magasabb követelmények elé állította az egyesületet. Tudták, hogy a meglévő játékosállomány felkészültsége kevés lesz, és a kiadások is megnőnek. Dr. Pintér Sándornak és Dr. Harik Ferencnek sikerült az ügyükhöz megnyerni azt a fővárosi Dr. Sziklai Attilát, aki korábban asztaliteniszezett, és iskolatársa volt Dr. Pintér Sándornak. Így lett az ALOE Invest a szécsényi asztaliteniszezők fő szponzora. Úgy illett, hogy az egyesület nevébe is bekerüljön a főszponzor, így a nevük ALEO Invest Szerva Asztalitenisz Sportegyesületre változott.

Két csapatot is kiállítottak

Új játékosok kerültek Szécsényebe. Pásztóról: Oravecz Ferenc, Budapestről: Bencze Zsolt és Potpinka Gábor. Az egyesület a 2008-2009-és szezonban két csapatot szerepeltetett a bajnoksága. Az NB III-ban az újonnan igazolt játékosok és Dr. Harik Ferenc alkották a csapatot. A megye-bajnokságban szereplő keretet Heizer Zoltán, Rigó János, Borik Albert, Dr. Kerényi Csaba, Dr. Pintér Sándor és Ispán Dániel alkották. Később a sport- és baráti kapcsolatok révén sikerült leigazolniuk az egykori világbajnokot, Klampár Tibort.

A kitűzött cél valóra vált, az asztaliteniszezők az NB III-ban bajnokságot nyertek, így a következő 2009-2010-es esztendőben már az NB II -ben is játszottak. Oda is csak „átszálló jegyet” váltottak, ugyanis a bajnokság végén, 2010 nyarán ők álltak a tabella élén, s ez azt jelentette, hogy Dr. Harik Ferenc legmerészebb álma valóra vált, Szécsénynek NB I-es asztaliteniszező csapata lett.

NB I-esek lettek

A 2010-es esztendő úgy került be a város sporttörténetébe, hogy Szécsénynek van NB I-es csapata. Soha a város sporttörténetében még nem jegyeztek élvonalbeli csapatot. Akik a győzelmet kivívták: Klamprár Tibor, Nagy Miklós, Podpinka Gábor, Györe Sándor, Oravecz Ferenc, Dr. Harik Ferenc.

A 2010-2011-es bajnoki évben a szécsényiek három csapattal vettek részt a bajnokságban. Az NB I-ben szerepeltek egy csapattal. Az egyesület az utánpótlás nevelésére is nagy hangsúlyt fektetett. Az edzéseket a fiatalok részére Jónás András tartotta. Az egyesület úgy döntött, hogy a felnőtt asztaliteniszezők mellett ifjúsági csapatot is nevez a megye-bajnokága.

A csapat célkitűzése volt a bajnokság megnyerése, ami sikerült elérniük, s ez azt jelentette, hogy a csapat felkerült a legmagasabb osztályba, az Extra Ligába. A megye-bajnokságban szerelő felnőtt csapatok is a tabella élén végzett, így a következő szezonban már az NB III-ban játszhattak. A 2011-2012-es bajnoki szezonban a szécsényiek négy csapattal szerepeltek a különböző bajnokságokban. Az Extra Ligában játszók a harmadik helyen végeztek. Az

NB III-as csapatuk megnyerte a bajnokságot, így a következő évben már az NB II-ben szerepeltek. Az elkövetkező időszakban a szécsényiek már öt csapattal vettek részt a különböző bajnokságokban.

Szépen gyűjtögetik az érmeket

A fiatalok számára rendezett megyei, térségi, országos és a nemzetközi tornákon a szécsényiek mindig eredményesen szerepeltek. Közülük is ki kell emelni Petronecz Gittát és Kuris Kittit, akik a különböző versenyekről mindig érmekkel tértek haza. Kuris Kitti játékára a debreceniek is felfigyeltek, s meghívták őt az NB I-ben szereplő női csapatukba.

Ami az utóbbi bajnoki szezont illeti, az Extra Liga csapatuk kiesett, de ez nem von le semmi érdemet a szécsényiek teljesítményéből. Remélik, hogy a következő szezonban már ismét lesz Extra Ligás csapatuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában