150 kilométert teljesített megyénkben a hobbifutó, ahol számos élménnyel gazdagodott

– Már május óta követi a Kéktúra útvonalát, hamarosan elérkezik a végállomásig. Mi ösztönözte arra, hogy nekivágjon a mintegy 1200 kilométeres kalandnak?

– Azt vallom, hogy célok nélkül unalmas az élet, ezért a hétköznapjaimban is mindig keresem az újabb kihívásokat. Főállásban rendezvényszervezőként dolgozom, s amikor kitört a koronavírus-járvány, akkor az a munkámra igencsak negatívan hatott.

Sosem voltam azonban magamba forduló lélek, ezért egyből azon gondolkodtam, hogyan hozhatnék ki minden jót ebből a nehéz szituációból. S mivel hobbiszinten rendszeresen részt veszek hosszútávú futóversenyeken, így elég hamar megszületett az ötlet, hogy az elejétől a végéig lefuthatnám a Kéktúrát. Engem a kihívások éltetnek, s amit egyszer eltervezek, azt sosem adom fel!

– Ha jól sejtem, van ennek az egésznek egy mögöttes üzenete is az emberek felé… Mi volna az?

– A Kéktúráról tudni kell, hogy többségében legyalogolják, de volt már olyan vállalkozó is, aki egy hónap alatt lefutotta. Én egyrészt nem szeretném széthajtani magam, másrészt az élményszerzést is előtérbe helyezem. Hetente két-három alkalommal a szabadidőmben folytatom a futást onnét, ahol előzőleg abbahagytam a távot. A közösségi oldalamon is beszámolok arról, hogy éppen merre járok és milyen élmények értek az adott helyszíneken. Remélem, hogy ezzel másokat is motiválhatok arra, hogy ne hagyják el magukat a járványhelyzetben sem. Szeretném megmutatni, hogyha akarjuk, akkor még a pandémiás időszakban is lehet olyan dolgokat csinálni, amelyek feltöltenek, motiválnak és reményt adnak.

– Magányosan vagy inkább társakkal fut?

– Egyedül terveztem végigcsinálni, majd elmeséltem a tervemet Csabi barátomnak, aki csatlakozott hozzám, és a túra több mint felét együtt futottuk le. Minden alkalommal létrehozok az interneten olyan eseményeket is, amelyben arra invitálom az embereket, hogy csatlakozzanak hozzám egy futás erejéig. Az út során így nem csupán szép tájakra jutok el, de új ismeretségeket is kötök. Óriási élmény, hogy az elmúlt hónapokban már többen is bevállalták, hogy lefutnak velem egy-egy szakaszt.

– Mi a legnehezebb az út során?

– Úgy haladok a Kéken, ahogy az a pecsétkönyvben ki van jelölve, tehát mindig onnan folytatom, ahol előzőleg abbahagytam. Nem a futás a legnehezebb, hanem azt megtervezni, hogyan jutok el A-ból B-be. Az utazás egy logisztikai háború! Dunakesziről indulva autózom oda, ahol aznap be szeretném fejezni a távot, majd megkeresem a kiindulópontot. A tervezés a vidéki részeken eléggé bonyolult, az egyik legnagyobb utam éppen egy nógrádi településhez, Becskéhez köthető. Ősagárdról Becskére 32 kilométert kellett futnom, s már az elején tudtam, hogy izgalmas lesz a visszajutás. Siettem, hogy elérjem az előre kinézett buszt, de lecsúsztam róla, ezért több falut érintve, majd’ három óra volt a hazajutás. Kell ennél izgalmasabb? Kihívás a kihívásban!

– Azt mondja, a kihívások hajtják előre. Úgy sejtem, nem a Kéktúra az első nagy kaland az életében…

– Kihívás szerencsére minden évben akad, amellyel újabb és újabb lépcsőfokokat mászhatok meg. Hatalmas élmény volt, amikor egy izlandi versenyen 24 órán keresztül futottam, de évekkel ezelőtt a Survivor című reality show-ban való szereplésemmel is bizonyítottam magamnak, hogy nem ismerem a lehetetlent. Utóbbi igazi önismereti próba volt számomra, a kitartásomat és az önuralmamat is megedzette. Megtanultam, mennyit bírok el egy lakatlan szigeten, amikor éhezem és még feladatokat is kell teljesítenem. Tudom, hogy sokan sokkal jobb idő alatt megcsinálták már a Kéktúrát, de nekem nem az idő, hanem a cél számít. Ha eldöntök valamit, a végsőkig kitartok!

– Mégis kíváncsi vagyok rá, mire a legbüszkébb?

– Május óta érzem, hogy sokat fejlődött az állóképességem és egyre jobban haladok a szakaszokon. Egy új pecsét, egy új motiváció! Nyáron nagyobb távokat – 60-70 kilométereket – is megtettem, a hideg beálltával azonban már csak 30 kilométeres távokat vállalok. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a Kéktúra teljesítésének a közepén egy félmaratont is megcsináltam, ahol 20 percet javítottam az addigi eredményemen.

– Mi a következő cél?

– A túra végére összegyűjtök annyi tapasztalatot, amellyel ebben az esztendőben bátran neki merek már vágni az első 100 kilométeres versenyemnek is.

Feledhetetlen élményeket szerzett

A dombóvári származású Koller Gábor nemrég a Kéktúra nógrádi szakaszait – mintegy 150 kilométert – teljesen maga mögött hagyta, ahol számos élménnyel gazdagodott. Mint mondta, a legtöbb impulzus e távokon érte és a táj szépsége is rabul ejtette. – A Nógrád és Becske közti szakaszon volt először télies az erdő, amit egyszerűen imádok. Hollókő régi stílusú házai varázslatos látványt nyújtottak, a megyében ez a szenzációs falu a kedvenc helyem – mesélte a hobbifutó. – A Cserhátban rengeteg őzzel találkoztam, a Prónay-kastély közelébe pedig most először jöttem nem munka céljából. A megyében találkoztam csodálatos kilátókkal is, a ködös tájak és a Tátra szépsége lenyűgözött – tette hozzá. Koller Gábor elárulta: a Hollókő és Mátraverebély közötti szakasz emlékezetes marad számára, ugyanis itt került be a 100. pecsét a füzetébe. A futó a Mátraverebély és Mátraháza közötti szakaszt már kétszer is teljesítette, hiszen augusztusban egy versenyen már járt e terepen. A megyehatárt a kalandor már azzal a tudattal hagyta el, hogy céljának háromnegyedét sikeresen teljesítette.