Örök szenvedélye a labdarúgás az SBTC egykori kiválóságának

– Miként szerettél bele a labdarúgásba?

– A nyolcvanas években az első emlékem, hogy édesapám – aki mellesleg az Újpesti Dózsában atletizált, nagyon szerette és a mai napig is imádja a sportot – hétvégenként rendszeresen kivitt a Kohász-stadionba az SBTC NB II.-es mérkőzéseire. Látva a játékosokat, a szurkolókat, megvolt a motiváció, hogy egyszer én is pályára szeretnék majd lépni a fekete-fehér színű mezben. Mi nagyon szerettünk játszani, magáért a játékért, játékélményért, tettük ezt tereken és iskolaudvarokon, szinte sötétedésig.

– Hogyan kezdődött a pályafutásod?

– A salgótarjáni Rákóczi iskolában kezdtem tanulmányaimat, ezt követően 1986-ban jelentkeztem a focitoborzóra, amit a Dolinkában tartottak, Horváth Gyula felügyeletével. Több mint kétszáz gyermek volt jelen, akik szerettek volna bekerülni az ötödik évfolyamban induló Petőfi iskola fociosztályába. Nekem sikerült bejutni a tizennyolc fős kiválasztottba, így felvételt nyertem az iskolába, és az SBTC igazolt játékosa lettem. Osztályfőnökünk ifj. Szarvas József, míg az edzőm Nagy Attila lett. Sokat köszönhetek nekik, az ő értékeik, emberi tulajdonságaik is hatással voltak rám. Megemlíteném Czene Gyula bácsit, az iskola akkori igazgatóját, aki a fő mozgatórúgója volt a fociosztályoknak. A Petőfi iskolának jó kapcsolatot sikerült kialakítania az olasz Limito Milano egyesületével, így még 1986-ban Milánóban jártunk a Fiatal Európa elnevezésű négycsapatos kölyöktornán, amit sikerült megnyernie az U10-es korosztályunknak, én pedig elhoztam a legjobb játékosnak járó címet. A továbbiakban végigjártam az SBTC szamárlétráját, de egy időszakban szerepeltem a Síküveggyár és az SVT-Wamslernek ifjúsági csapatában is. A Nógrád megyei serdülő- és ifjúsági válogatottal kétszer is sikerült ezüstérmet szereznünk az országos megyeválogatottak tornáján.

– Az SBTC NB III.-as felnőttcsapatában 1993-ban debütáltál, alig több mint tizenhét évesen.

– Igen, akkor B. Kovács Zoltán volt az edző. Az első felnőttmeccsem 1993. augusztus 14-én a Kartal elleni 8–0-s hazai siker volt. A folytatás is jól sikerült, hiszen megnyertük a bajnokságot, és én huszonhét mérkőzésen léphettem pályára. A fiatal korom ellenére olyanokkal játszottam, mint például Sági László, Gyetvai László, Oláh Béla, Novák János, Németh Tibor és Rósa Henrik. 1994 tavaszán a magyar ifjúsági válogatottban egy olaszországi nemzetközi tornán szerepeltem, ahol háromszor léptem pályára. A bajnokság megnyerése után kölcsönjátékosként szerepeltem az NB III.-as Pásztónál. Visszatérésem után egészen 1999-ig az SBTC-ben játszottam. Egyik nagy élmény volt, hogy a Magyar Kupában a négy közé kerültünk, ahol 1998. április 8-án Újpesten nagy csatában maradtunk alul 2–0-ra.

– Elmondhatod, hogy játszottál az SBTC eddigi utolsó másodosztályú bajnoki mérkőzésén, és te szerezted a győztes gólt.

– 1999 június 12-én nyertünk hazai pályán a Tiszavasvári ellen. Az első félidőben még vesztésre álltunk, de sikerült fordítani a Kresák – Palaticzky, Sági, Gyetvai, Forgács – Gubán, Németh (Tamásy, 91.), Szoboszlai, Ivitz – Győri (Csatlós Cs, 89.), Szabó II Cs. (Kádár, 76.) alkotta csapatnak. Ivitz egyenlített az 55. percben, míg én a 78.-ban szereztem a győztes találatot. Akkor még úgy tűnt, hogy a gólommal és a csapat győzelmével sikerült felkerülnünk az első osztályba. Azonban az NB I.-es feljutás kérdése a „zöld asztalnál” dőlt el, így a negyedik helyen zártunk a Szeged mögött. Egy álom szertefoszlott számunkra.

– Több edző keze alatt dolgoztál a Stécénél.

– Nagy Attilánál, Kmetty Józsefnél, Patkó Józsefnél, Szojka Ferencnél, B. Kovács Zoltánnál és Kis Károlynál, akik nemcsak jó szakemberek, de kiváló emberek is voltak.

– Aztán távoztál az egyesülettől. Mi történt?

– 1999 nyarán az akkori vezetés visszaléptette a csapatot az NB III.-ba. Mondtuk nekik, hogy ugyanolyan vagy kevesebb anyagi kondíciókkal is vállaljuk a másodosztályú szereplést, de kérésünk nem ftalálstatott meghallgatásra. Szeretném megjegyezni, hogy Kopka László számomra a mai napig a legjobb sportvezető, az ő emberi nagysága megkérdőjelezhetetlen számomra, nem rajta múlott. Nekem jött egy lehetőség az NB I/B-s Kecskeméttől és oda is igazoltam, többek között játszhattam Váczi Zoltánnal, Vancsa Miklóssal és Török Lászlóval. Aztán később megfordultam az NB II.-es Kiskunhalas csapatánál is.

– Ez követően, 2002 nyarán a másodosztályú Balassagyarmat csapatához igazoltál.

– Az Ipoly-parti városban Kis Károly lett az edző, újra elkezdett épülni egy jó közösség jó játékosokkal, több volt salgótarjáni csapattársammal is odaigazoltunk. A csapat keretét alkotta többek között Szabó I Csaba, Kecskés Attila, Baranyi Miklós, Forgó Péter, Csatlós Csaba, Ivitz Zoltán, Mohácsi László, Komár Gábor, Jele Zoltán, Jele Csaba, de még sorolhatnám a neveket. Kis Károly után Gergely Károly vette át az irányítást, aki felkészült szakember volt, és nagy hatással volt rám. Egy komoly térdsérülésből tértem vissza, sok mindent köszönhettem neki. Itt is tudtunk sikereket elérni az NB I/B-ben. Annyira erős volt a csapatszellem, hogy a balassagyarmati időszak utolsó fél évében mindenféle anyagi támogatás nélkül játszottunk.

– Két év után, 2004-ben távoztál, de a megyében folytattad.

– Magyargéc, majd a Nógrád Volán-Baglyasalja NB III.-as csapatában játszottam. Aztán 2006 nyarán visszatértem az SBTC-hez a megyei I. osztályba. Aztán 2008 elején leigazoltam ugyan Pétervásárára, de már nem tudtam játszani a kiújuló térdsérülésem miatt.

– Időközben elkezdted az edzői munkát is. Először az utánpótlásnál, majd a felnőtteknél.

– 2004-ben jelentkeztem az egri főiskolára, 2008-ban pedig elvégeztem a testnevelői tanári szakot és megszereztem a diplomámat. Időközben 2006-ban lehetőséget kaptam a Salgótarjáni Sportiskola Sportegyesülettől, és elkezdhettem hat-hét éves gyerekekkel foglalkozni, de edzősködtem az Öblösnél és a Nógrádi Sasoknál is. A felnőtteknél Karancskeszi megyei II. osztályú csapatánál kezdtem, ahol 2008–2010 között voltam, néhányszor a pályára is léptem. Ezt követően az SBTC U19-es és U21-es csapatának voltam az edzője. Aztán a Somos SE felnőttnél vállaltam munkát, ahol 2014–2015-ben megnyertük a megyei I. osztályú bajnokságot és a megyei szuperkupát. A későbbiekben Balassagyarmaton voltam szakmai vezető az utánpótlásban. Szakmailag is képeztem magam, 2009-ben az MLSZ D képesítéssel kezdtem. Ebben az évben, ha minden jól megy, akkor megszerezhetem a lehető legmagasabb képesítést az utánpótlásban, az UEFA Elite Youth A diplomát.

– A Stécé életében öregfiúk-játékosként, valamint a SBTC 100 Alapítvány munkájába is részt veszel.

– Ma is erős a kötődésem, itt nőttem fel, itt lettem sportember, sokat köszönhetek az SBTC-nek. Azt gondolom, hogy a klub nagy tradícióval rendelkezik, még most is jól cseng a neve bárhol az országban. Az öregfiúk csapatával az összejövetelek igazi élményszámba mennek. Ezenkívül az SBTC 100 Alapítvány munkájában is aktívan részt veszek, igyekszem segíteni, hogy a centenárium évében sikerüljön méltóképpen megemlékeznünk az egyesületről.

– 2013-tól a Magyar Labdarúgó-szövetségnél a Bozsik Egyesületi Programban dolgozol mint szakmai vezető a diósgyőri régióban.

– Szerencsés embernek mondhatom magam, mert azt csinálhatom az életben, amit a legjobban szeretek. A régióban Nikl Gábor kollégámmal végzem a munkámat. Faladatunk a BEP (Bozsik Egyesületi Program) sporteseményeinek az előkészítése, éves program szervezése, fesztiválok, tornák felügyelete, ellenőrzése és ezen rendezvények dokumentációja. Emellett szakmai iránymutatásban is segítséget nyújtunk az edzőknek. Fontos feladatunk a kapcsolattartás a programban dolgozó edzőkkel, egyesületekkel.

– Mi a véleményed a Grassrootsról és a Bozsik Egyesületi Programról?

– A grassroots szó jelentése: minden, ami az amatőr labdarúgással kapcsolatos szabadidős tevékenység. A BEP biztosítja, hogy az U6 13 éves korosztályú gyermekek szervezett és rendezett körülmények között tudjanak focizni és játszani. Az U6 7 és az U8 9 évesek fesztiválokon vesznek részt, ahol megismerkedhetnek a játékkal és kielégíthetik mozgásigényüket. Éves szinten nyolc fesztivált rendezünk, az U10 11 és az U12 13 évesek tornarendszerben, tíz hétvégén játszanak mérkőzéseket, ami kiegészül a decemberi-februári téli futsaltornákkal. Összességében szeretnénk elérni, hogy minél többen megismerkedhessenek a sportággal, és egész életre szólóan megszeressék.

– Szenvedélyed a futball, azon belül a mostani munkád is.

– Igen, de nagyon hiányzik a pálya és a gyermekekkel való kapcsolat. Jelenlegi szerepköröm inkább ellenőrző tevékenység, amely nem minden esetben szimpatikus, de én a fiatalok érdekeit képviselem. Úgy vélem, semmilyen gondot nem okozna, ha holnap edzést kellene tartanom. Teljes felkészültséggel, elhivatottsággal, jó szívvel tenném. Amikor a pályán vagyok velük, akár egy bemutatóedzés alkalmával, őszinteséget érzek. Ők tényleg azért csinálják a focit, mert szeretik. Jó lenne elérni azt, hogy példamutató munkával és tevékenységgel hatással legyek a labdarúgásban részt vevő gyermekekre, edzőkre és vezetőkre egyaránt.

Fekete-fehérben indult a pályafutása

Palaticzky Szabolcs 1976. 04. 25-én született Salgótarjánban.

Felnőtt labdarúgó-pályafutása: SBTC (1993–1994, NB III.), Pásztó (1994–1995, NB III.), SBTC (1995–1999, NB II. és NB I/B), Kecskemét (1999–2001, NB I/B), Kiskunhalas (2001–2002, NB II.), Balassagyarmat (2002–2004, NB I/B), Magyargéc (2004–2005, NB III.), Nógrád Volán-Baglyasalja (2005–2006, NB III.), SBTC (2006–2007 végéig, megyei I. osztály), Pétervásárára (2008 tavasz, megyei I. osztály), Karancskeszi (2008–2010), megyei II. osztály.

Edzőként: 2006-ban utánpótlás-együtteseknél kezdte. Felnőtteknél: Karancskeszi (2008–2010), Somos SE (2014–2015).