siker

2019.07.31. 13:50

Bekerült a felnőtt Európa-bajnokság keretébe a tarjáni öttusázó

Ahogy arról korábban beszámoltunk, fantasztikus versenyzéssel ért fel a dobogó harmadik fokára a salgótarjáni Barta Luca a lengyelországi Dronzków városában zajló junior öttusa világbajnokságon.

Bakos László

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a Trion SC 19 éves versenyzője a lányok egyéni döntőjében a tizedik legjobb vívóeredménnyel kezdett, majd az úszásban a középmezőnyben végzett, hogy jól sikerült lovaglással és az indulók harmadik leggyorsabbjaként teljesített kombinált számmal élete legnagyobb sikerét érje el. Mint elárulta, a felkészülés nem zajlott simán.

– Én eredményben egyáltalán nem gondolkodtam a világbajnokság előtt – mondta Luca. – A verseny előtt érettségiztem, és ezalatt nem nagyon tudtam edzeni. Igazából csak egy jó versenyzés miatt érkeztem a vébére. Annyi munkának akartam learatni a gyümölcsét, amennyit a vizsgák után bele tudtam tenni a sportba.

A bronzérem tükrében jogosan játszhatunk el a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem kavar be az érettségi, amely egyébként kiválóan sikerült a fiatal sportolólánynak. A felkészülés elején megérezte szervezete a lemaradást, a világbajnokságra azonban formába lendült.

– A selejtező után azt éreztem, hogy a futás jól ment, ezért szerettem is volna egy jó kombit csinálni. Az úszásomon javítani kellett, a lovaglást pedig csak egyszerűen élvezni akartam. Az éremre a verseny alatt egy pillanatig sem gondoltam, nem biztos, hogy jó hatást gyakorolt volna a teljesítményemre. Először akkor villant át rajtam, hogy elérhető a dobogó, amikor befordultam a célegyenesbe. Egyik számban sem alkottam földöntúlit, de az összesben hoztam azt a szintet, amivel végül felfértem a dobogó legalsó fokára. Nagyon örülök a harmadik helynek, és annak, hogy a sok befektetett energia ilyen formában térült meg – értékelt.

A célba érkezés pillanatában nemcsak Luca csapattársai, hanem barátja és édesapja is jelen volt, édesanyja és testvére otthonról izgulta végig a finálét.

– Ez életem eddigi legnagyobb sikere. Európa-bajnokságon álltam már dobogón, igaz, akkor még az ifjúságiak között, de ez most világbajnokság volt, és itt jóval erősebb a mezőny. Kiskorom óta erről álmodtam, de arra tényleg nem számítottam, hogy éppen idén nyáron élhetem ezt meg. Ezért imádom ezt a sportágat: rengeteg apró összetevője van a sikernek, és három szám után sem lehet megtippelni az érmeseket. Az öttusa a legidegőrlőbb sportág abból a szempontból, hogy elég egy elrontott szám, és megy a kukába a versenyed. Szerencsére én el tudom érni, hogy ne az állást nézzem, hanem az éppen esedékes kihívásra koncentráljak. Idén a vívásra különös hangsúlyt fektetek, mert úgy vettem észre, ebben feltétlenül előre kell lépnem – elvégre ez a szám dönt a fő kérdésekről.

A versenyző a napokban Párizsban a felnőtt válogatott tagjaival edzőtáborozott, és közben az is eldőlt, hogy augusztus 6–11. között a bathi felnőtt Európa-bajnokságon váltóban Réti Kamillával ő képviselheti majd a magyar színeket.

Ezek is érdekelhetik