terepfutás

2018.09.23. 10:49

Sárban és palánkon is gázoltak a tarjáni gyerekekért

Első alkalommal rendeztek jótékonysági céllal terepfutó versenyt a megyeszékhelyen.

B.L.

A két kategóriában, illetve a gyermekfutamokkal együtt több mint másfélszáz versenyző állt a rajthoz, de ettől sokkal többen támogatták a nemes célt, jelesül a gyermekek segítését.

Fotó: B.L., NMH

Több meglepetés is érte a versenyzőket a helyszínen, a szervezők még keményebb pályát állítottak össze, mint azt előzetesen beharangozták. A nyolc kilométerre tervezett távból végül 12 lett, a 15 akadályból pedig 26. A versenyzők kelőképpen ki is merültek, de a pályát pozitív értelemben ítélték keménynek és elismerően nyilatkoztak róla, azt vallva, hogy minél keményebb, annál emlékezetesebb egy viadal.

A vállalkozó szellemű versenyzőknek kúszniuk, mászniuk és természetesen futniuk is kellett, de a versenybírók a memóriájukat is megmozgatták. A Tóstrand és a salgói vár közötti csodálatos környezet azonban kárpótolta őket valamennyire.

 

És természetesen a vízzel, sárral is meg kellett küzdeniük, már rögtön a rajt után derékig el kellett merülniük a vízben, majd vizesen nekivágni a többi feladatnak.

– Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, így mindenképp készülünk a folytatásra. Alig várjuk, hogy kis pihenés után neki is álljunk a szervezésnek, a tervek szerint minden évben más-más alapítványt, szervezetet támogatunk majd – nyilatkozták a szervezők.

Idén a Gyermekekért Alapítvány volt a kedvezményezett, amely orvosi berendezések, eszközök beszerzésére fordítja majd a bevételt. Már a helyszínen is közel százezer forint gyűlt össze a támogatói jegyekből, az elszámolás utáni végösszeg pedig meghaladta az egymillió forintot.

A kísérő rendezvények is sikeresek voltak, a véradásban és a szűréseken is sokan voltak.

Eredmények

Férfiak. Profik: 1. Lukácsi Levente 1:17:55 óra, 2. Sebó Martin 1:27:33, 3. Balázs Krisztián 1:28:22. Hobbi: 1. Lengyel Csaba 1:30:22.

Nők. Profik: 1. Francia Júlia 1:45:26, 2. Szabó Evelin 1:46:49, 3. Puszta Anett 1:48:02. Hobbi: 1. Simon Lilla 1:42:48.

Gyerekek. Nagyok: 1. Papik Zétény, 2. Mócsány Dominik, 3. Zsíros Milán. Kicsik: 1. Kokinda Balázs, 2. Darnyik Levente Bendegúz, 3. Kabók Dávid.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában