Sváb disznótor finomságait kóstolhatták a vendégek a szendehelyi böllérek jóvoltából (fotók, videó)

„Fogd meg jobban azt a teknőt” – kiáltott rá alkalmi munkatársára az egyik böllértársaság fehér sapkát viselő férfi tagja, miközben egyre serényebben tekerte a kolbásztöltő markolatát, és nemsokára a szerkezet túlsó oldalán a bélben egyre határozottabban formálódott ki a mozdulat jóvoltából a kolbász alakzata.
Egy szomszédos ponton, a Kontárok gárdájánál – akik szemrevételezésünk szerint egyáltalán nem szolgáltak rá nevükre, épp ellenkezőleg, rendkívüli hozzáértésükről tettek tanúbizonyságot – még korábbi szakaszában jártak a művelet-együttesnek. Az ízesítés folyamatában szorgosan szórták rá a készülő húsmasszára a borsot, a pirospaprikát, és a lapáttenyerek kiadós munkája nyomán egyre erőteljesebben gyúródott össze az alapanyag a fűszerkeverékekkel. Nem voltunk rest, ujjunk hegyét belemártottuk a finomságba, és kóstolásunk után elégedett jelzéssel bizonygattuk a henteslegények felé, kiváló teljesítményt nyújtottak.

A disznótor különböző pontjainak felkeresése közben találkoztunk Lehel Zoltánnal és kollégáival, a Magyar Közút Zrt. Nógrád vármegyei igazgatója kihúzta magát előttünk és közölte, ő bizony a kezdet-kezdetétől ott dolgozott az élenjárók sorában. A közelben erős bajor tájszólással hallatszottak német vezényszavak, kiderült, egy közeli ipar üzem alkalmazottai ők, egy Olaf keresztnevű, norvég mintás sísapkát viselő férfiú elárulta, nem először próbálkozik a sertésfeldolgozás mestersége elsajátításával. Alig pár méterre tőlük a töltőbrigád egyik lelkes szereplőjétől azt kérdeztük, akad-e valamiféle különlegessége az ő technikájuknak. A féldeci pálinka felhörpintését követően hangsúlyosan közölte, bizony nincs semmi furfangosság a munkaműveletükben, de azért minden apró trükköt nem árulnak el, nehogy mások ellopják a titkaikat.

A forgatagban igen nehezen cserkésztük be Altsach Ignácot, Szendehely polgármesterét, aki friss sült vérrel kínálta meg a a betoppanókat. Elmondta, rendkívüli módon bevált ez a rendezvényük, évről-évre egyre több az érdeklődő, mára kicsinek bizonyult a hivatal udvara, ezért egy tágas sátrat is felépítettek a mellékutca egy szakaszának lezárásával, hogy minden egyes versengő csapat elférjen. Hozzátette, természetesen a déli-kora délutáni lakoma sem marad el, addigra szépen megsülnek a kolbászok, készült az elmaradhatatlan schlochta pri, és aki nem vágyott olyan nagymérvű gyomortelítő falatokra, némi lepénnyel csillapíthatta étvágyát, de arra is vigyáztak, hogy ne fogyjon el idő előtt sokak kedvence, a katlanhús.