Házhoz jött a cirkusz! – repültek a tányérok és a labdák Romhányban (videó)

„Ezt én is meg tudom csinálni” – kiáltott fel a hat-hétéves forma fiúcska, amikor a szakállas cirkuszművész felpattant a legalább egyméteres átmérőjű gumilabda tetejére. A férfi csendesen elmosolyodott, majd jobb kezébe vett két kis labdát, egyiket három középső ujja közé illesztve, a másikat a tenyere közepére csúsztatva, és a bal kéz markába is jutott egy. Az eszközök a következő pillanatban már orrmagasságban repdestek egyik oldalról a másikra, amit ámulva követtek a gyerekek és kísérő szüleik.

Persze amíg eddig a mozdulatig eljutott a foglalkozás, történt egy és más előkészítő elem. A bemelegítés elmaradhatatlan, mozgott a nyak, emelkedtek a lábujjak, fordult a csukló, hogy minden kellő izom megfelelően bemelegedjen, mire elérkezik a gyakorlás oroszlánrésze.

Miközben az első labda az egyik kézből a másikba vándorolt a levegőben, a vezénylő artista megfogalmazta a zsonglőrködés egyik alapmondatát: „Ha közben a másikat nézed, máris hibázhatsz”, azaz nélkülözhetetlen a kiemelkedő mértékű összpontosítás önmagadra. Aztán előkerült a második labda is, és a fiúk-lányok egyre ügyesebben dobálták balból jobb kézbe az apró lasztikat. A fiatalok mind jobban belejöttek a mozdulatsorok elsajátításba, amikor a cirkuszművész újabb fontos kijelentést tett: 

 – amit nagy nevetéssel fogadtak a résztvevők.