Éveken át élt és alkotott Salgótarjánban az elismert békési festőművész

Az idén 85 éves, manapság szülőföldjén, Békésszentandráson élő művésznek a nyáron Békéscsabán volt mondhatni jubileumi kiállítása. Az ottani tárlatot Gyarmati Gabriella művészettörténész rendezte és nyitotta meg. Mondandójának lényege a minap a Dornyay Béla Múzeumban Lóránt János Demeter életműve vázlatpontokban címmel megnyílt kiállítás bevezető tablóján is olvasható. Ebben a szakember azt fejtegeti, hogy Lóránt János Demeter művészetére a jól elkülönülő élethelyzetek és a változó helyszínek mindig termékenyítőleg hatottak, s a finom átmenetek új, de azonos kvalitásszintű korszakokat eredményeztek. Ezek mindegyike leginkább Éljen az élet! gondolatban foglalható össze, érhető tetten. 

A helyi múzeumi kiállítás megnyitása – mint Mustóné Krajcsi Mónika kulturális menedzser, a rendezvény moderátora is hangsúlyozta – a megszokottól eltérő módon történt. Ugyanis az eddigi, felettébb jelentős életműről, s azon belül az egyes alkotásokról nem egy felkért, hozzáértő személy mondta el véleményét, hanem maga a művész beszélt részletesen dr. Shah Gabriella intézményigazgató kérdéseire válaszolva. A diskurzus alaphangját persze a vendéglátó adta meg, amikor kifejezte saját és munkatársai örömét, amely áthatotta őket a tárlat rendezésekor, minthogy számos olyan alkotást kellett a falakra helyezniük, amelyek annak idején itt készültek. 

Ez alkalmat adott Lóránt János számára, hogy különös hangsúlyt helyezzen a tarjáni tematikájú művekre, és arra is, hogy a nyilvánosság előtt elmondja, miként került Salgótarjánba. Miután Kaposvárott megoldatlanok voltak az immár kétgyermekes család lakásproblémái, itt pedig műteremmel is rendelkező, úgynevezett művészlakások épültek, s ezek egyikét ők kapták meg. Ez az átalakulóban lévő, bontásokkal járó, új városközpontot eredményező környezet eleinte idegen volt a dél-alföldi származású művész számára, éppúgy, mint a dunántúli – egyébiránt rajztanár – felesége számára. Olyannyira, hogy a kisebbik leányuk esetenként nem is értette az emberek sok helyi akcentussal, sajátossággal teli beszédét. De az idő múltával sikerült beilleszkedniük nem kis mértékben az ihlető körülmények – például a nagyüzemekkel kötött úgymond szocialista szerződések, illetve a Derkovits-ösztöndíj – és a jó szakmai, illetve az emberi kapcsolatok következtében. 

A család számára az öblösüveggyár fontos tényezője lett az életkörülmények javításának, a művészre pedig az ügyes, hozzáértő emberek értékteremtő munkája volt nagy hatással. Hangsúlyosan beszélt azon képeiről is, amelyeken a lovak és más állatok dominálnak. Kiemelten szólt hollandiai élményeinek megtermékenyítő hatásairól, illetve már a mátraalmási műtermében élve az ottani környék okozta sorozat sajátosságairól. Egy, a hallgatóság soraiból érkezett – s a Tragédia-költő születésének 200. évfordulója esztendejében különösen aktuális – kérdésre válaszolva beszélt a Madách-kultuszban is joggal számon tartott Madách-festményéről.