Hangverseny

2022.10.06. 21:27

Ünneplik a világnapot: népszerű a salgótarjáni zeneiskola a fiatalok körében

A zene világnapjához kapcsolódva a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola a hagyományokhoz hűen idén is hangversennyel ünnepel.

P. K.

Tanárok és diákok sokszor zenélnek közösen is

Forrás: Archív fotó: Nool

Fotós: Hegedűs Márk

Barabásné Morvai Tímea intézményvezető-helyettes érdeklődésünkre elmondta: hosszas előkészületek előzték meg a koncertet, amelyen a zeneiskola valamennyi művésztanára megcsillogtatja tehetségét. – Bár a tanítás az elsődleges célunk, ugyanakkor azt is valljuk, hogy növendékeinknek is erőt és motivációt adhat az, ha tanáraikat a pódiumon is látják teljesíteni. Emellett a kollégákat is mindig feltölti, amikor egy-egy bakancslistás darabot megtanulhatnak és előadhatják a közönségnek – emelte ki az intézményvezető-helyettes.

Hozzátette: általában minden tanévet a zene világnapi hangversennyel nyitnak, amellyel idén az elsődleges céljuk az volt, hogy Salgótarján komolyzenét kedvelő közönségét szólítsák meg. 

– A művésztanárok október 7-én, pénteken, 18 órától oboán, zongorán, népi hegedűn, tubán és hegedűn is játszanak a publikumnak, de az éneklés is szerepet kap az este folyamán. Az előadásokon túl a jubiláló kollégáknak emlékoklevelet nyújtunk át, míg egy diákunk a Váczi Gyula Emlékplakettet veheti át. Utóbbit olyan fiatalnak adományozzuk évről évre, aki eredményesen szerepel a versenyeken és jó összhangban dolgozik tanáraival – emelte ki Barabásné Morvai Tímea. 

A hangverseny megtekintése ingyenes, de a Zenélő Ifjúság Alapítvány javára az iskolavezetés örömmel fogad pénzbeli támogatást. Az igazgató-helyettes emlékeztetett: az alapítvány célja, hogy a növendékek versenyeztetési költségeinek egy részét finanszírozza, ezzel is segítve azon tehetségek pályafutását és előremenetelét, akik nehéz körülmények között élnek. 

Barabásné Morvai Tímea elmondta: az október eleji statisztika szerint a tanulói létszám szépen alakult a zeneiskolában. A zenész részt több mint 360, a képzős területet mintegy 240, míg a táncosokat közel 110 gyermek erősíti. Az igazgató-helyettes szerint a számok pozitív alakulása a kollégák lelkesedésének, kitartásának és az újító gondolatok – hangszerbemutató, családi és nyílt nap – megvalósításának is köszönhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában